A Jobbik erősebb jogi védelmet szeretne a kvóta ellen

2016. október 11. 09:51

Alapvetően jó és támogatható a kormány által benyújtott javaslat, de a Jobbik olyan javaslatok tesz, amelyek még erősebbé tennék a jogi védelmet az esetleges kvóta ellen.

2016. október 11. 09:51

A kormány alaptörvény-módosító előterjesztéséhez a Jobbik olyan javaslatok tesz, amelyek még erősebbé tennék a jogi védelmet – mondta a Jobbik alelnöke, frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Volner János elmondta, hogy a délutánra összehívott ötpárti egyeztetésen, amelyen megvitatják az alaptörvény módosítását, ismertetni fogja a párt javaslatait. Ezeknek az a lényegük, hogy még erősebb védelmet tudjanak nyújtani Magyarország számára a brüsszeli betelepítési kvótával szemben. Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy alapvetően jó és támogatható a kormány által benyújtott javaslatot.

Azzal kapcsolatban, hogy Vona Gábor pártelnök személyes találkozót kért Orbán Viktor miniszterelnöktől, azt mondta: nagyon fontos, hogy létrejöjjön a „Vona-Orbán csúcs” Magyarországon, mert fontos kérdésekben – mint például a migráció – szeretnének nemzeti együttműködést kezdeményezni. (MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2016. október 11. 12:44
Száz szónak is egy a vége, a Jobbik vakvágányra állt.
GV0917
2016. október 11. 11:34
Jó, jó az alkotmányos védelem , amit a Fidesz csinál, de nekünk van jobb és erősebb védelmi stratégiánk kvóta ügyben... Mint a Móricka: -Gyerekek, kérdi a tanítónéni melyik a legerősebb háziállat?Érkeznek a válaszok a kan disznótól a lóig. Végül egy gyerek kivágja: a bivaly! Úgy van Pistike! Mire Móricka:A táti fütyije... Ne ocsmánykodj Móricka, mert megcibálom a pajeszodat! De akkor miért mondta a mama, hogy azt hat bivaly se tudná felállítani!
formaegy
2016. október 11. 11:33
"...a Jobbik olyan javaslatok tesz, amelyek még erősebbé tennék a jogi védelmet..." Nagyon várom a javaslat szövegét, mert a jelen beterjesztett szöveg szerintem Brüsszelnek jó! A magyaroknak egy nagyon jól megfogalmazott alig észrevehető átverés! Aki ezt nem veszi észre az vagy vak, vagy seggnyaló.
cutcopy
2016. október 11. 11:28
Na várható volt hogy a Jobbik már keresi az indokát hogy keresztbe tehessen a kormánypártoknak, természetesen szebb, jobb, nagyobb, erősebb törvényt akarnak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!