„Tavaly májusban született meg a kisfiam, akinek a születése utáni nyarat együtt tudtuk tölteni, de az évad során egy kedves, mosolygós idegenné válhattam számára, aki időnként megérkezik, és jó esetben heti három napot vele tölt. Maga a tény, hogy sokat vagyok távol a családomtól, nagyon elfárasztott, és már az előző évad közben éreztem, hogy valamit le kell adni” – mondja Rátóti Zoltán színművész, aki augusztusban, kislánya születésére hivatkozva mondott le a kaposvári színház vezetéséről.
Bejelentése meglepetést okozott, és sokan feltették a kérdést: nincs-e valami más a háttérben? A Heti Válasznak adott interjúban válaszol erre is, és elmondja: miket mérlegelt a döntés meghozatala előtt, miért utasítja vissza a vádat, hogy menekül a süllyedő hajóról, és milyen lesz visszatérni a Nemzeti Színházba.