A bölcsődei ellátórendszer, azaz a 3 éven aluli kisgyermekek nappali ellátása jelentősen meg fog változni 2017. január elsejétől a tervek szerint. Négy operatív program biztosítja az a 100 millió forintot, amellyel a férőhelyek bővítését akarják megvalósítani: a jelenlegi 47 ezret 60 ezerre szeretnék felemelni.
A kormány célja, hogy segítsen minden 3 év alatti gyermeket nevelő családot, és ha az édesanya kisgyermek mellett is szeretne dolgozni, akkor jó helyen tudhassa a gyermekét — mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A jelenlegi helyzethez képest jövőre négy intézménytípus: hagyományos, mini, családi és munkahelyi bölcsődék közül választhatnak a szülők. Korábban csak a 10 ezer fő feletti lélekszámú településeken volt kötelező bölcsődét üzemeltetni, ám január elsejétől minden olyan településen meg kell szervezni az ellátást, ahol legalább 40, 3 éven aluli kicsi él, vagy legalább 5 bölcsődés korú gyermek családja jelzi, hogy szükségük lenne a szolgáltatásra.
A családi napközik helyett családi bölcsődék várják a kicsiket. Mivel 2015 szeptemberétől a 3 éven felülieknek kötelező óvodába járniuk, a korábbi családi napközikben csak bölcsődés korúak maradnak, ez indokolja az elnevezés megváltoztatását is.
Növelik a családi bölcsődék támogatását is, 30 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy minden kisgyermek után 346 ezer forint támogatást kap majd az intézmény — mondta Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszerért felelős miniszteri biztos.