Tőkés László sérelmezte ugyanakkor, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete ellene foglalt állást, amikor Csűry István püspök vélt kollaborációjáról először tett említést. „Az RMDSZ-nek is figyelnie kellene arra, hogy kiket támogat, mert ez nem szolidaritásvállalás, hanem cinkosság, bűnpártolás” – jelentette ki.
Tőkés László május végén sérelmezte, hogy püspök utódja egyházvezetése idején megtorpant az egyházi átvilágítás, és egy júniusi közleményéhez csatolta a szegedi Molnár János egyháztörténésznek a jelenlegi püspök rovott múltjára utaló feljegyzését.
Csűry és az RMDSZ is visszaszólt korábban Tőkésnek
Csűry István püspök június 29-én a Bihari naplóban közölt írásában érdemben nem reagált a Tőkés László által közzétett vádakra, de arra kérte „a Fidesz-KDNP kormány felelőseit”, hogy vizsgálják meg „az általuk, nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét”. „Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat” – fogalmazott a püspök arra a kórházra utalva, amelyet a magyar kormány támogatásával kíván felépíteni a Partiumban.
Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: „hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire”.