Pártelnöknek eredetileg négy személyt jelöltek a párt járási szervezetei, Berényi József volt pártelnököt, Bárdos Gyula korábbi OT- elnököt, Őry Pétert és Menyhárt Józsefet. Berényi József és Bárdos Gyula – nem fogadták el a jelölést, Őry Péter pedig a kongresszuson lépett vissza. Visszalépését Őry Péter, a személyes vetélkedés elkerülésének fontosságával indokolta. „Azt gondolom, hogy a mai nap tőlem is megkövetel egy dolgot, mégpedig azt, hogy egyetlen apró porszeme se maradjon az MKP életében az egymással való vetélkedés rossz hatásának” – fogalmazott.
Az MKP kongresszusa később a két OT elnökjelölt – Őry Péter és Forró Krisztián galántai járási elnök közül – Őryt választotta a párt második legfontosabb posztjára, 135 támogató szavazattal. Őry Péter az esetleges változásokat és a párt további terveit illetően leszögezte: a párt irányultsága egyértelmű és az is marad, a program nem változott. Kifejtette: az MKP – parlamenten kívüli helyzetéből adódóan – továbbra is ellenzéki pártként fogja pozicionálni magát és megkezdi a felkészülést a közelgő megyei illetve helyhatósági választásokra. „A mai nap nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete” – hangsúlyozta.
Az MKP tisztújító kongresszusa új szakmai alelnököket is választott, valamint jóváhagyta a tervezett alapszabály módosítást is, ez a változtatás – amely lehetővé teszi, hogy az alapszabály a jövőben könnyebben módosítható legyen – várakozásaik szerint dinamikusabbá teszi majd a pártot.