Népszabadság: keresztbe tehetnek Vonának a dühös talpasok

2016. május 28. 10:21

A Népszabadság értesülései szerint nem teljesen lejátszott meccs a Jobbik vasárnapi tisztújítása. A lap szerint Vonának csak öt, vagy inkább hat embere van, de előfordulhat, hogy ők kisebbségbe kerülnek majd az elnökségben.

2016. május 28. 10:21

Hiába szigetelte el Novákot, Vonának a Jobbik vasárnapi tisztújító kongresszusán még meg kell küzdenie a protesthangulattal és a matematikával - írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint sokan úgy gondolják a Jobbikban: nem jó, hogy a pártelnök kezében ekkora hatalom összpontosul, és még az alelnökjelölteket is ő választja ki. A dühös talpasok tehát elérhetik, hogy Vona jelöltjei közül többen ne jussanak be az elnökségbe.

A Népszabadság emlékeztet: a Jobbik szabályzata szerint az elnöknek meg kell neveznie legalább nyolc jelöltet a kongresszuson, akik közül a küldöttek végül megválasztják a hat alelnököt. A posztra tizenketten jelentkeztek, és azt már tudjuk, hogy Novák és Hegedűsné nevét nem fogja bedobni a kalapba. Ám Vonának csak öt, vagy inkább hat embere van: a jelenlegi alelnök Sneider Tamás, Z. Kárpát Dániel, és a korábban potenciális kihívójaként emlegetett Volner János, valamint három polgármester (Fülöp Erik, Toroczkai László, Janiczak Dávid).

Vonának két választása van a Népszabadság cikke szerint. Megteheti, hogy nyolc jelöltet nevez meg, ám ezzel azt kockáztatja, hogy a protestszavazatok koncentrálódnak, és csak négy Vona-párti jut be. Vagy: megosztva az ellenzéki tábort megnevez többet (esetleg tízet), és eléri, hogy mind a hat embere bekerüljön. Ám ennek is van kockázata: ha a vártnál nagyobb az elégedetlenek tábora, akkor kisebbségbe szorulhatnak a támogatottjai az elnökségben. A Népszabadság úgy értesült, hogy a Vona-pártiak közül Volner és Toroczkai nagyon jól teljesített, viszont az ózdi polgármester, Janiczak nem volt túl népszerű.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. május 28. 16:32
Most ki a jó náci - aki Gyurcsánnyal, vagy aki Tóbiással tart...? Persze aztán Egyesülni fognak...
ThunderDan
2016. május 28. 11:51
http://www.atv.hu/videok/video-20160527-haraszti-egyutt-kell-mukodnie-a-baloldalnak-a-jobbikkal Hehe, már a megátalkodott SZDSZ-es, hivatásos bérrettegő Haraszti Miklós is nyíltan beszél arról, hogy a baloldalnak és a Jobbiknak együtt kell működnie. :)))))))))
Berecskereki
2016. május 28. 11:37
"A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, május 12 és 17 között, 1050 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát. A Fidesz szavazóinak száma lassú csökkenés után, az elmúlt három hónapban stagnál, majd erre a hónapra újra egy százalékpontot csökkent, és a párt támogatottsága 22 százalékon áll. Az MSZP meg tudta tartani a két hónapja szerzett támogatóit, és továbbra is 12 százalékon áll. A Jobbik támogatottság elmozdult január óta mért mélypontjáról, és egy százalékpontot növekedve, 12 százalékon áll. Ezzel a két párt újra fej-fej mellé került a második helyért folyó versenyben." http://www.publicus.hu/blog/MSZP_es_a_Jobbik_ujra_fej-fej_mellett/
ThunderDan
2016. május 28. 11:36
Azért az érdekes, hogy a három új Vona által kitalált jelölt közül a két polgármester, Fülöp és Janiczak kifejezetten csapnivalóan szerepelt a jelöltállításon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!