Jobbik-tisztújítás: Tizenkét alelnök indul hat pozícióért

2016. május 27. 16:11

Vona Gábor egyetlen elnökjelöltként a Jobbik alapszervezeteinek 92,8 százalékos támogatásával futhat neki a Jobbik tisztújításának. A hat alelnöki helyre az alapszervezetek összesen tizenkét jelöltet állítottak, köztük Novák Előd az alapszervezetek 47 százalékának támogatását bírja. Vona Gábor azonban világossá tette, hogy Novákkal nem kíván együtt dolgozni, így meg fogja vétózni indulásukat.

2016. május 27. 16:11

Vona Gábor egyedüli jelöltként indul a Jobbik elnöki posztjáért a párt hétvégi tisztújításán. A jelenleg is elnökként dolgozó politikus a jelölőszervezetek 92,8 százaléka támogatta, míg az alelnökjelöltek közül 12-en kapták meg az induláshoz szükséges támogatást, a hat alelnöki helyre.

A Jobbik pártigazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a párt szabályzatai alapján az alapszervezetek taggyűléseiken dönthettek arról, hogy kiket szeretnének elnöki illetve alelnöki tisztségében látni. Szabó Gábor mindezt azzal egészíti ki, hogy a párt bármely tagja leadhatott szándéknyilatkozatot és elindulhatott az elnöki vagy az alelnöki tisztségért. A közleményben azt írja, hogy a kongresszusra 700 küldöttet regisztráltak.

A politikus arra is kitér, hogy hivatalos elnökjelölt az lehetett, aki a beérkezett jelölések alapján legalább 20 százalékos támogatottságot szerzett, míg az alelnökjelölteknek legalább 10 százalékos jelölési arányt kellett elérniük. Az elnökjelölési folyamatban részt vett szervezetek 92,8 százaléka Vona Gábort jelölte a Jobbik elnöki tisztségére, így egyedül ő lépte át a 20 százalékos érvényességi küszöböt – emeli ki.

Az alelnökök jelölési folyamatában résztvevő szervezetek 84,1 százaléka Volner Jánost, 75,1 százaléka Toroczkai Lászlót, 71,6 százaléka Z. Kárpát Dánielt, 65,6 százaléka Sneider Tamást, 47,9 százaléka Hegedűs Lorántnét, 47 százaléka Novák Elődöt, 46,7 százaléka dr. Fülöp Eriket, 38,4 százaléka Janiczak Dávidot, 21,6 százaléka Kepli Lajost, 17,5 százaléka Murányi Leventét és dr. Gyüre Csabát, 14,9 százaléka Bana Tibort jelölte, így mindannyian átlépték az induláshoz szükséges 10 százalékos küszöböt - közölte Szabó Gábor.

Vona Gábor áprilisban jelentette be, hogy a jelenlegi alelnök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását – elnöki jogkörével élve – nem támogatja a másfél hónap múlva esedékes tisztújításon. Indokolása szerint vannak jobbak náluk, például olyan polgármesterek, akik már nyertek és a mindennapokban is kormányoznak.

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. május 28. 17:30
Tizenkét jobbikos összetanakodék Hogy hatnak az székét újjáépítenék. Mit gányolnak estéig, összerogy reggelre. Mit barmolnak nappalon,öszvedől estvére. Be is dühösödék tizenkét jobbikos, Ki szembeszáll velük, hát az bizony befos! Kinek a haverja idetolja képét, Bizony nem eszi meg az idei mézét! Pedig az ákácfa-lévén özön fajta , Virágját, nektárját a méhek elé tolja. De ki idejönne,nem méz, bunkó várja, Mert a hat elektor elagyabugyálja...
Felvidéki1
2016. május 28. 15:36
Az idióta nevű "békanász a hasadon"-t kivághtnátok már innen, kedves Mandi szerkesztők.
katus
2016. május 27. 22:19
Sarkadi-Illyés Csaba 2016. 05. 27. 15:53 FORRAI RICHÁRD IRÁNYTŰ INTÉZET OFFSHORE JOBBIK FIDESZ HALÁSZ JÁNOS MENEKÜLŐBEN A FIDESZ. FORRAI: "AZ IGAZAMAT MEGVÉDEM"! A visszájára sült el Halász János, a Fidesz-frakció szóvivőjének pénteki sajtótájékoztatója. Egyrészt nem sikerült a Jobbikot besározni az offshore váddal, másrészt a sajtóeseményen résztvevő, és a Habony-média célkeresztjében álló Forrai Richárd még tiszta vizet is öntött a pohárba, megválaszolva az újságírók kérdéseit. Az Iránytű Intézet ügyvezető igazgatója egyébként bíróságon vesz elégtételt a hazugságáradat terjesztőin. Igaz, ezt már nem hallotta Halász János, mert nem vállalta, hogy válaszoljon a pár perccel korábban megvádolt Forrai kérdéseire. Inkább elhagyta a termet. A fideszes Halász Jánosnak mindössze az Andy Vajna tulajdonában álló TV2 szerdai híradójának vonatkozó összeállítását kellett volna felolvasnia, ez nagyjából 10 sornak felel meg, persze elhelyezve benne egy Kovácsbélázást is. Ahogy arról az Alfahír beszámolt, a Habony-média egy igen gyenge lábakon álló offshore-históriát állított össze a Jobbikkal kapcsolatban, amelyet a lapunkban megjelenő információk egyébként megcáfoltak. A sajtótájékoztatóra eljött a megvádolt Forrai Richárd is, aki miután végighallgatta a vádbeszédet, és az egyéb újságírói kérdéseket is, jelezte, ő is kérdéssel fordulna a kormánypárti politikushoz. Továbbra is titkolják a fideszes offshore-lovagok számát „Kerényi János nem érintett offshore-ügyben, ez az ügy lezárult. Horváth János már nem tart kapcsolatot a Fidesszel, és ez az ügy is lezárult. Andy Vajna pedig nem tagja a Fidesznek” - válaszolta lapunk kérdésére Halász János, amikor a fideszes offshore-lovagokról kérdeztük őt. Lapunknak elmondta, hogy azért nem fogják aláírni a Jobbik szándéknyilatkozatát, amelyben arról nyilatkoznának a Fidesz-frakció tagjai, hogy nincsen offshore-cégük, mert a leadott vagyonnyilatkozatukból minden kiderül. „Én nagyon jó kiállásnak tartom, hogy eljött, de ne verjük szét a sajtótájékoztatót. Menjünk ki, beszéljünk, a sajtótájékoztatón a sajtókérdéseire válaszolunk" - próbált hárítani Halász János, miután láthatóan nem tudott mit kezdeni azzal, hogy szemtől szemben, a nyilvánosság előtt is be kellene mutatnia a bizonyítékokat (tegyük hozzá, Halász nagyon óvatosan fogalmazott, sajtó „híradásokról” beszélt Forrai kapcsán, de így is jobbnak látta azt vállalni, hogy a kamerák kereszttüzében otthagyja az Iránytű Intézet ügyvezetőjét, mintsem hogy közösen göngyölítsék fel a vélt vagy valós jobbikos offshore-botrányt). SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A FOLYOSÓN Napok óta egy nagyon komoly lejáratókampány zajlik ellenem a fideszes médiumok által bemutatott komplett hazugságok, félinformációk alapján – ezt már Forrai Richárd rögtönzött sajtótájékoztatóján jelentette ki a fideszes sajtóterem mellett, "a mai látogatással az volt a célom, hogy tisztázzam a vádakat, másrészt kíváncsi voltam, hogy a képviselő úr a szemembe meri-e mondani azokat a képtelenségeket, felmeri-e olvasni azt a hazugságáradatot, amelyek a sajtó egy részében megjelentek", tette hozzá Forrai. Leszögezte: „soha nem volt offshore cégem, soha nem voltam offshore cég tagja, tulajdonosa, és nem is álltam ilyen céggel kapcsolatban”. Hangsúlyozta, hogy minden egyes jobbikos szerződés mögött teljesítmény is volt, amelyet az illetékes hatóságok minden esetben ellenjegyeztek, ellenőriztek. Elmondta, hogy a Panda Investments soha nem állt sem a Jobbikkal, sem pedig az ő cégeivel szerződéses viszonyban. „Az igazamat megvédem” - húzta alá. Minden médium, amely átvette ezt a hazugságáradatot, számíthat jogi eljárásra, minden mondatot meg fogunk vizsgálni, figyelmeztetett Forrai Richárd. A krónikához tartozik, hogy bár jelen voltak a Habony-művek stábjai, mégsem tettek fel egyetlen kérdést sem Forrainak, annak érdekében, hogy tisztázzák a helyzetet. Nyilván nem is volt ez a céljuk. https://www.youtube.com/watch?v=KZurRSTSvK4
katus
2016. május 27. 22:17
2016. 05. 27. 19:05 JOBBIK TISZTÚJÍTÁS HEGEDŰS LORÁNTNÉ BARANYI TIBOR IMRE VONA GÁBOR HEGEDŰS LORÁNTNÉ MÉGSEM INDUL ALELNÖKNEK Hegedűs Lorántné a Facebook-oldalán jelentette be, hogy okafogyottá vált az indulása, így visszalép a jelöltségtől, és a jövőben az önkormányzati szakpolitikai feladataira szeretne koncentrálni. A 93 %-os támogatást szerző Vona Gábornak nagy esélye van arra, hogy a következő elnökségbe az a hat fő kerüljön be vasárnap, akikkel a legjobban tud majd együtt dolgozni a párt eredményességéért. Mint arról ma délután beszámoltunk, a Jobbik alapszervezeteinek 93 %-a Vona Gábor elnökjelöltsége mellett tette le a voksát, valamint összesen 12 alelnökjelöltnek biztosította az induláshoz szükséges ajánlást. Az alelnökjelöltek közül Volner János, Toroczkai László, Z. Kárpát Dániel és Sneider Tamás kapta a legtöbb szavazatot, utánuk következett az 50 %-os támogatási mérték alatt sorrendben Hegedűs Lorántné, Novák Előd, dr. Fülöp Erik, Janiczak Dávid, Kepli Lajos, Murányi Levente, dr. Gyüre Csaba és Bana Tibor. A vasárnapi tisztújítás esélyeit latolgatva az volt látható, hogy amennyiben Vona Gábor élni fog a korábban beígért vétójával Novák Előddel és Hegedűs Lorántnéval szemben, és a küldöttek ugyanígy fognak szavazni, úgy a helyükre dr. Fülöp Erik, Tiszavasvári és Janiczak Dávid, Ózd polgármestere kerülhet. Ebben az esetben pontosan azzal a hat alelnökkel tudna együtt dolgozni a pártelnök, akikkel hite és meggyőződése szerint a lehető legeredményesebben tudja majd sikerre vinni a Jobbikot. Az eredmény megjelenése után néhány órával Hegedűs Lorántné a Facebook-oldalán jelentette be, hogy "alapvetően vált okafogyottá alelnökjelölti szerepvállalásom", és visszalép az alelnökjelölti indulásától, amelyet azzal indokolt, hogy szerinte Vona Gábor "megszüntette szerződéses jogviszonyát Baranyi Tibor Imrével". A Jobbik országgyűlési képviselője, ifj. Hegedűs Loránt felesége bejegyzésében megköszönte "a biztatást, a bizalmat és a mindenfelől megnyilvánuló támogatást", és megjegyezte, hogy a jövőben önkormányzati szakpolitikai feladataira szeretne koncentrálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!