Ötven százalékos béremelés jön a NAV-nál

2016. április 19. 11:07

Júliustól, az életpályamodell bevezetésével három lépcsőben ötven százalékkal emelkedik azon NAV-dolgozók bére, akik a NAV-törvény hatálya alá tartoznak. A munka törvénykönyve alapján foglalkoztatott alkalmazottak egyszeri, 30 százalékos fizetésemelést kapnak.

2016. április 19. 11:07

Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. A NAV azon alkalmazottai, akik a NAV-törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak.

Az életpályamodell bevezetése három lépcsőben valósul meg. Július elsejétől a NAV-törvény alá tartozó dolgozók bére 30 százalékkal emelkedik, a vezetők átlagosan 15 százalékos emelést kapnak. Ezt követően 2017 január elsején 5 százalékos, 2018 január elsején további 15 százalékos béremelés lesz - mondta az államtitkár.

A béremelés 21 320 dolgozót érint, azaz mindenkire vonatkozik. A NAV létszáma az elmúlt négy évben már több mint 2000 dolgozóval csökkent, a NAV átalakulásával még kevesebben dolgoznak majd a szervezetnél.

Tállai András bejelentette,  július elsejétől nemcsak fizetésemelés lesz, hanem előmeneteli lehetőséget teremtő teljesen új rendszert vezetnek be. A tervezett rendszer külön elismeri a NAV-nál eltöltött éveket, tíz év után 75 százalékos illetményalap-szorzó lesz, ami ötévenként 25 százalékkal emelkedik.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. április 20. 10:25
Az egész köztisztviselői bértábla egy baromság egyébként. Teljesen mindegy milyen felsőfokú végzettség, milyen terület, ugyanannyi a fizetés. A keresett szakmákból hiány van, a nem keresettek hülyeségmágnesként telítődnek mindenféle rokonnal, ismerőssel.
pemete jakab
2016. április 19. 20:33
"Ötven százalékos béremelés jön a NAV-nál" A kormány közpénzen megfizeti a NAV-ot, hogy ne vizsgálódjanak a kormány által "magánosított" közpénzek után. A köz fizeti azt, hogy meglopják őket. Ez a tömegek "bölcsessége".
Himalája
2016. április 19. 14:20
"Fel nem foghatom, hogy miért nincs még bevezetve, hogy a nyugdíj elérésével a szavazati jog is ugrik." Miért pont a nyugdíjasok szavazati jogával foglalkozol? Miért nem foglalkozol a társadalom számara semmi hasznos munkát nem végzo állami aktatologatok szavazati jogával, vagy folosleges állami tisztviselokkel, politikusokkal kiknek jovedelmuk az emberektol adoként osszeszedet pénz a forrás? Nyilvánvalo, hogy érdekeltek a minél nagyobb pénzbeszedésben a lakosságtol és támogatni is fogják az ilyen jellegu politikát és pártokat.
gudmen
2016. április 19. 12:25
ha lehet akkor az egészségügyböl csoportositsák át, a tulfizetett ápolok béréböl... NAV-os bértábla: https://kuruc.info/galeriaN/2012/NAVfizetes141116_01.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!