A másik feltétel, amelyet Magyarország rögzíteni szeretne, hogy a briteknek adott szabályozási lehetőségek más uniós országok számára ne váljanak elérhetővé.
A magyar célok között szerepel az is, hogy az Egyesült Királyságban munkát vállaló magyarokat ne érhesse semmilyen hátrányos megkülönböztetés. A miniszterelnök szerint elérhető az a követelés, hogy egyetlen bevezetendő szabályozás se legyen visszamenőleg érvényes. Azok, akik már a szigetországban vannak, nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe, mint amilyen helyzetben eddig voltak - fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar álláspontok a két napos uniós csúcs vitáiban tarthatóak leszek.