A harmadik helyért játszik a férfi válogatott a vízilabda EB-n

2016. január 21. 22:01

Kemény mérkőzésen győzte le Montenegró csapata a magyar férfi vízilabda-válogatottat, így a magyar csapat a harmadik helyért küzdhet meg a belgrádi Európa-bajnokságon a görög csapattal. A magyar válogatottnak így a riói olimpián való részvételt a trieszti tornán harcolhatja ki.

2016. január 21. 22:01

Nem jutott olimpiai kvótához a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, mivel 8-5-re kikapott Montenegró csapatától a csütörtök esti elődöntőben. 

Benedek Tibor együttese – amely szombaton 16.15 órától a görögökkel játszik a bronzéremért a Kombank Arénában – áprilisban a Triesztben sorra kerülő, 12 csapatos tornán harcolhatja ki az olimpiai részvételt. Onnan négy csapat szerez riói indulási jogot.

Az első félidő eseményei

Már a bemutatásnál érezni lehetett a nagy feszültséget, a jelentős többségben lévő montenegrói drukkerek hangos füttyszóval fogadták a magyarokat.

Az első percek a kapusokról szóltak, a horvátok ellen parádézó Nagy Viktor, valamint az olaszokkal szemben remek teljesítmény nyújtó Milos Scepanovic remekül védett. A vezetést végül a negyed felénél a magyarok szerezték meg: a találkozó első emberelőnyét Varga Dénes váltotta gólra. A túloldalon is jött a fór, amit ugyan kivédekezett a magyar csapat, de nem sokkal később Nikola Janovic – aki az olaszoknak négy gólt lőtt – akcióból nagy lövéssel egyenlített. A következő támadásból Kis Gábor harcolt ki büntetőt, Varga Dénes pedig kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult (1-2). A montenegróiak kettős emberelőnyből egyenlítettek egy perccel a játékrész vége előtt (2-2).

A második felvonás elején két emberelőnyt is kihagyott a magyar csapat, a montenegróiak bíztak a védekezésükben és Nikola Janovicban, aki egy újabb villanással juttatta előnyhöz csapatát. A magyarok gyorsan egyenlítettek, az újonc Manhercz Krisztián húzta vissza a rövid felsőbe a labdát emberelőnyben (3-3). A montenegróiak több támadásukat nem tudták eredményesen befejezni, de amikor igazi helyzetbe kerültek, azt jó százalékkal használták ki. Így tett Darko Brguljan is, aki az első igazi lövőhelyzetéből kilőtte a bal felső sarkot (4-3).

A második félidő eseményei

A nagyszünet után akcióból csak a kapufát találták el mindkét oldalon a játékosok, majd jött az első emberelőny, a montenegróiak pedig Drasko Brguljan találatával megduplázták előnyüket. Nem maradt el a válasz a másik kapunál: Manhercz szinte lemásolta első találatát (4-5). A magyarok kettős előnyben adogathattak az egyenlítésért, de Hosnyánszky Norbert bombája a kapufán csattant. Bő egy perccel a negyed vége előtt ötmétereshez jutottak a montenegróiak, ám akárcsak a horvátok elleni negyeddöntőben, Nagy Viktor ezúttal is hárított.

A zárónegyed egy távoli Hosnyánszky-góllal indult, majd Nagy Viktor védései és kihagyott montenegrói előny következett. A montenegróiak fáradtak, egy esetben csak négyen úsztak fel a támadással, de éppen ekkor hatalmas védelmi hibából szerezték meg újra a vezetést. Ez újra tartást adott nekik, s amikor két és fél perccel a vége előtt emberelőnyben támadhattak, Nikola Vukcevic volt eredményes befejező. Ezzel gyakorlatilag eldöntötte az összecsapást, ráadásul még Ivovic is betalált a végén.

Eredmény:

férfiak, elődöntő:

Montenegró-Magyarország 8-5 (2-2, 2-1, 1-1, 3-1)

--------------------------------------------------

gólszerzők: Varga Dé., Manhercz 2-2, Hosnyánszky 1, illetve N. Janovic, A. Ivovic 2-2, M. Janovic, Da. Brguljan, Dr. Brguljan, Vukcevic 1-1

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
memocrat
2016. január 22. 17:31
Nagyon pozitív, hogy egy majdnem új csapattal sikerült ezt hozni. Szurkolok, hogy még jobb legyen, aztán valami bravúros eredmény szülessen Rióban. Hajrá!
antioxi
2016. január 22. 15:32
Benedek Tibor valamit rosszul csinál. Mindentől függetlenül a magyar ffi vizilabda válogatott ott lesz Rióban - a bibsilibsik bánatára.
DrPepper
2016. január 22. 05:47
Manhercz és Bátori végre megmutatta magát. EZ mindenképpen előrelépés.
*ufó*
2016. január 22. 00:22
--Már a bemutatásnál érezni lehetett a nagy feszültséget, a jelentős többségben lévő montenegrói drukkerek hangos füttyszóval fogadták a magyarokat.-- Amúgy az emberelőnyt, főleg a kettős emberelőnyt hozni kellene. És akkor még az akciógólokról nem is beszéltem, basszájba. Motörhead - Christine https://www.youtube.com/watch?v=D_jQRRucXd4 Sokan borítékolták a szerb győzelmet a végére, statisztáknak jók voltunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!