Összenő, ami összetartozik: a Gyurcsány-érában tollasodott meg Magyar Péter új tanácsadója

Bár Tanács Zoltán azzal az indokkal távozott cégétől, hogy „pihenni megy”, rövid időn belül a Tisza Párt belső köreiben találta meg új számításait.

Nem szolgáltatott hamis adatot, így jogszerűtlen volt a Közép kizárása a gönyűi kikötőfejlesztési tenderéből – döntött elsőfokon a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Az ügy jelentősége túlmutat ezen a tenderen, ugyanis a hamis adatközlés a közbeszerzési eljárásokból való 3 éves kizárással jár, így nem mindegy a Közgép számára, mi lesz a jogerős döntés a kérdésben.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a gönyűi kikötőfejlesztési tenderben a Közgép Zrt. nem szolgáltatott hamis adatot, így ajánlata érvényes, a kizárása az eljárásból jogszerűtlen volt. A bíróság ezzel részben megváltoztatta a Közbeszerzési Döntőbizottság korábbi határozatát.
A csütörtökön kihirdetett ítélet azért fontos a Közgépnek, mert a hamis adatközlés a közbeszerzési eljárásokból való 3 éves kizárással jár. Az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni a Fővárosi Törvényszéknél.