Hol az állam? Hol az önkormányzat? Hol vannak a nagy nemzetközi segélyszervezetek? Az egyházak? Miért bénul le minden és mindenki, amikor a legnagyobb szükség lenne a segítségre, mind a bizonytalanul várakozó menekültek, mind a budapesti polgárok érdekében? Az egyre kaotikusabb állapotba kerülő Keletinél jártunk, ahol mintha senki sem tudná, mit akar valójában.
Most értem vissza a szerkesztőségbe a Keleti pályaudvarról, ahol ismét balhé alakult ki, ugyanis nem engedték fel a reggeli nemzetközi vonatokra a jeggyel rendelkező menekülteket. A rendőrség ezután valamiért kiürítette és lezárta a pályaudvart. Gondolom azért, hogy a fenti intézkedésből következő felháborodás tömegjeleneteit megakadályozzák vagy legalábbis a pályaudvar elé szorítsák.
Érkezésemkor a pályaudvar már zárva volt, így körbejártam az épületet. Mint azt már rengeteg fotósorozaton és videón láthattuk, a Baross tér, az aluljáró és az északi oldalon lévő park tele van menekültekkel: sátrak, matracok, pokrócok fedik a földet. Alvó és pihenő emberek, focizó és rajzolgató kisgyerekek tették magukévá a nemrég felújított területet. Gondoljon bárki bármit erről a szituációról, az érzelmek egyértelműek: helyzetükről mit sem sejtő kisgyerekek; őket féltő anyák és apák; bizonytalan, fáradt férfiak arcai egész történeteket tárnak fel és rejtenek el egyből.
A déli oldalon nagyjából 30-40 napon álldogáló menekülőbe botlok a „Tranzitjárat” feliratú buszok tövében, akiket ötven rendőr vesz körül könnygázpalackokkal felszerelkezve. Az egész jelenet érthetetlen, nem egyértelmű, hogy mire készülnek a rendőrök. Egy csapat körbeállja a férfiakból, nőkből és gyerekekből álló tömeget, egy másik csapat pedig oszlopba rendeződve áll velük szemközt. Gyerekek sírnak, egy nő láthatóan hisztériás rohamot kap. Sokáig nem történik semmi.
Tíz perc szervezés után aztán a rendőrök egyszer csak megindulnak, négy járőr felkap egy teljesen békésen viselkedő, ősz hajú férfit, aztán négy végtagjánál fogva felcipelik a buszra. Az értelmezhetetlen intézkedést heves felzúdulás követi, a rendőrök nekinyomakodnak a felpattanó menekülteknek, a férfi felesége zokogva menne utána, de nem engedik. Előkerül a könnygáz is, egy nagyon keveset én is kapok belőle, de sokkal többet kapnak az egyébként maszkot viselő rendőrök.
Hirtelen lenyugodnak a kedélyek, elkezdik felterelni a buszra az embereket. Az intézkedés közben családok szakadnak szét, a helyzet önmagát eszkalálja. Az újra üvöltöző tömegből váratlanul kiemelnek egy férfit, a földre nyomják, megbilincselik, a már buszon lévők az ablakokat ütik öklükkel az intézkedést látva. Egy nő sikítja a férfi nevét, utánamenne, őt sem engedik. Közben a buszon is sikít egy nő: gyerekét már nem engednék a rendőrök, leugrik a buszról, ami már indulna. Egy rendőr nyugodt arccal, angolul magyarázza egy padon ülő családnak, hogy itt áll már a következő busz, később segít nekik felpakolni a táskájukat.
Egy férfi valamiféle rohamot kap a tömegjelenetben, így miközben a tömött busz kihajt az állomás mellől, mentősök jelennek meg. Hordágyon viszik el a férfit. Mint megtudom, a menekülteket a BÁH kelenföldi épületébe viszik a buszokkal. Nem túl népszerű a járat, a fenti tömegjelenet után mindössze egy család marad a következő busz árnyékában, ők pár hónapos kisbabájuk pelenkáját cserélik.
A pályaudvar előtt eközben egy 40-50 fős férfi kemény mag skandálva követelte, hogy engedjék be őket a pályaudvarra. Körülöttük továbbra is piknikhangulat, napon kókadozás a program. A rendőrök a sorfalhoz érő magyarokkal közlik, hogy az oldalsó ajtókat hamarosan megnyitják. Ez meg is történik, itt személyivel vagy egyéb érvényes útiokmánnyal engedik be az embereket.
Teljes anarchia a Keletinél
Számomra teljesen érthetetlen, hogy a kommunikációs panelek alapján látványosan szigorú és határozott magyar kormány, illetve a mindig nagyon határozott Tarlós István és a budapesti városvezetés hogyan hagyhatta idáig fajulni a helyzetet.
Hetek óta tudjuk, hogy naponta ezer-kétezer ember lépi át a magyar határokat, gyoda ide, gyoda oda. A kerítés sem sokat fog javítani a helyzeten. Ezek az emberek aztán így vagy úgy, de megérkeznek Budapestre.
A menekülttáborokban nincs hely ennyi embernek, de nem is akar senki odamenni igazából. A vonatokat viszont nem engedik tovább, vagy éppen továbbengedik, megállítják a határnál vagy nem állítják meg, napról napra, óráról órára változik a helyzet ez ügyben. Eközben a Keleti pályaudvaron az önkéntes segítők kapacitásait már messze meghaladó mennyiségű ember várakozik, ha a rendőröket nem számoljuk, akkor minden állami intervenció nélkül. Valamire. Tovább nem engedik őket, a menekülttáborokba nem férnek be.
Angela Merkel közli, hogy jöhetnek, aztán közli, hogy mégsem, meg hogy nem Németország felelős a magyar helyzetért. Közben a német tévék is élőben közvetítik, ahogy „Merkel, Merkel” és „Germany, Germany” kiáltásokkal tiltakoznak a menekültek.
Világos, hogy mi a kormány álláspontja a menekültekkel kapcsolatban. Világos, hogy a tökös gyerek imázsát fenn kell tartani mindenáron. Az viszont egészen szomorú, hogy ez azt is maga után vonja, hogy a rendőrségen és a mentőkön kívül az állam vagy az önkormányzat egyetlen képviselője sincs jelen.
Mi van azzal, amit a belügyminiszter mondott még az ukrán válság elején, hogy egy hónap alatt tízezreket tudunk elszállásolni? Értem, hogy nem akarjuk őket elszállásolni, és csak arról szeretünk papolni, hogy az európai bevándorláspolitika (legyen az akármi) megbukott.
De ha tovább sem engedjük őket, akkor az a megoldás, hogy egy jó nagy menekülttábort csinálunk a Keleti pályaudvarból, vagy akár a Verseny utcai telekből, ahol senki sem segít az embereknek?
Hol az állam? Hol az önkormányzat? Hol vannak a nagy nemzetközi segélyszervezetek? Az egyházak? Miért bénul le minden és mindenki, amikor a legnagyobb szükség lenne a segítségre, mind a bizonytalanul várakozó menekültek, mind a budapesti polgárok érdekében?