Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Az Index tudósítása szerint ismét nem engedték fel az érvényes jeggyel rendelkező menekülteket a Münchenbe tartó vonatra a rendőrök. Először nem állt be a vonat, aztán mikor beállt, a sorfalat álló rendőrök csak útlevéllel vagy vízummal rendelkezőket engedték fel. Munkatársunk, Pintér Bence a helyszínről jelentkezik.
Csak az útlevéllel, vagy vízummal rendelkezőket engedték fel a müncheni gyorsra hétfő reggel, az érvényes jeggyel rendelkező menekülteket nem, írja az Index. A lap tudósítása szerint a vonat először sokáig nem állt be, majd amint beállt, a rendőrök sorfallal kerítették el. A vonatra csak azokat engedték fel, akiknek érvényes vízuma vagy útlevele volt, így a több tízezer forintba kerülő jegyeket megváltó menekülteket nem. A menekültek a nemzetközi jegypénztárhoz tódultak az események után.
Hétfőn a pályaudvaroknál várakozó menekültek tömegei rohamozták meg a vonatokat, miután elkezdték őket felengedni rájuk. A hétvégén több alkalommal is azért tüntettek a menekültek a pályaudvarnál, hogy engedjék őket tovább Németország felé, a Belügyminisztérium pedig közleményben írta le, hogy a hatályos törvények alapján miért nem engedheti tovább Magyarország a menekülőket. Az osztrák fél hétfőn Hegyeshalomnál órákig várakoztatta a menekültekkel teli nemzetközi vonatokat, de végül továbbengedték őket Bécs és München felé.

