Látjuk és tapasztaljuk, hogy az emberiség már hosszú ideje egyre távolodik a természettől, amelynek pedig részese, s teremt magának mesterséges környezetet, amely viszont számtalan civilizációs betegséggel sújtja. Az viszont újdonság, hogy már az utódnemzéshez is mesterségesen létrehozott sejteket használjunk, márpedig az MTI híre szerint egy francia cég tudósai hosszú évek munkájával éppen ennek lehetőségét teremtették meg.
A lyoni Kallistem biotechnológiai vállalat már májusban beszámolt a kifejlesztett technológiáról, csütörtökön viszont a francia tudományos akadémiának megfelelő CNRS támogatásával a kutatók részletesen bemutatták az eljárást, amelyet tavasz óta levédettek, és amelyről tudományos szaklapban is közöltek publikációt. Ez utóbbi elengedhetetlen ahhoz, hogy a tudományos világ elismerje a kutatás eredményét. Húsz év kutatásra volt szükség ahhoz, hogy megteremtsék az ősivarsejtek (spermatogoniumok) számára azokat a körülményeket, amelyek között azok spermiogenezissel át tudnak alakulni érett spermiumokká. A kutatócsoportnak sikerült laboratóriumi körülmények között, mesterségesen létrehoznia először patkány-, majd majom-, végül pedig emberi hímivarsejtet. Ez a technika 30-50 százalékban megoldhatja a férfi meddőség problémáit - vélte Philippe Durand, a projekt tudományos igazgatója, aki szerint azokon a férfiakon segíthet, akiknek a spermiumai nem fejlődnek megfelelően. Erre a segítségre azonban valószínűleg még éveket kell várni, a klinikai tesztek ugyanis csak 3-5 év múlva kezdődhetnek el - tette hozzá. A kutatócsoportnak először a mesterséges hímivarsejtek minőségét kell tesztelnie, mégpedig azokból születendő patkányokon keresztül. "Meg kell nézni, hogy a kis patkányok normálisak-e és hogy képesek-e szaporodni" - hangsúlyozta Philippe Durand. Ezt követően emberi mesterséges hímivarsejtekkel is végeznek majd vizsgálatokat, összehasonlítják őket természetes módon létrejött spermiumokkal. A klinikai tesztek csak ezután kezdődhetnek el.
*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta