Elutasította az olasz ellenzéki pártoknak az illegális bevándorlók befogadását korlátozó javaslatait Nunzio Galantino püspök, az olasz püspöki kar (Cei) főtitkára a Vatikáni Rádióban hétfőn sugárzott interjúban. Galantino „négy fillért érő üzéreknek” nevezte azokat az olasz politikusokat, akik az utóbbi napokban az Itáliába érkező illegális bevándorlók befogadási feltételeinek szigorítását sürgették az olasz kormánytól. Szavai szerint ezek a „rendkívül ostoba” kijelentések semmi mást nem szolgálnak, minthogy egyes pártok szavazatokat tudjanak „összekaparni” maguknak.
Kijelentette: „tudom, hogy a befogadás nehéz, nehéz megnyitni otthonainkat, szívünket, saját világunkat”.
Az olasz püspök beszámolt a Jordániában és az iraki Kurdisztánban tett látogatásáról, és hangsúlyozta, hogy a hatmillió lakosú Jordánia már 2 és fél millió menekültet fogadott be. A Cei főtitkára szerint Olaszországhoz képest Jordániának kevesebb az eszköze, de nagyobb a szíve a bevándorlók iránt.