A spanyol kormány a személyi jövedelemadó és az elektromos áram árának csökkentését jelentette be pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban. Cristóbal Montoro pénzügyminiszter elmondta: a jövő év januárjától tervezett adócsökkentést előrehozták, így már júliustól alacsonyabb lesz mind az öt adókulcs. Számításaik szerint ezzel mintegy másfél milliárd euró (478 milliárd forint) marad az embereknél.
Mint mondta, a három alsó adósávban fél százalékot csökken az adókulcs, így az évi 12 450 eurót (3,9 millió forint) keresők az eddigi 20 százalék helyett 19,5 százalékos kulccsal adóznak. 20 ezer euró (6,3 millió forint) éves jövedelemig 24,5 százalék lesz a személyi jövedelemadó az eddigi 25 százalék helyett, aki ennél többet, de 34 ezer eurónál (10,8 millió forint) kevesebbet keres, az 30,5 százalékos adókulccsal számolhat az eddigi 31 százalék helyett. A két legfelső adósávban egy százalékkal csökkentik az adókulcsot; 60 ezer euróig (19,1 millió forint) 38 százalék lesz az eddigi 39 százalék helyett, efölött pedig 46 százalék a korábbi 47 százalék helyett.