Lemondott Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter

2015. július 06. 08:32

Blogposztban jelentette be lemondását Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter. A posztban arról írt, hogy egyes körök jelezték: könnyebb lesz a görög kormánynak nélküle eredményeket elérnie a tárgyalásokon. „Büszkeséggel viselem a hitelezők utálatát” – írta Varufakisz.

2015. július 06. 08:32

A Sziriza számára sikeres népszavazás ellenére is lemondott miniszteri posztjáról Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter – írja a Politico európai kiadása. A hitelezőkkel folytatott korábbi tárgyalásokon gyakran magát elragadtató görög politikus azt írta az ezt bejelentő blogposztjában, hogy az Eurózónából jelzés érkezett: könnyebben ér el eredményeket Alexisz Ciprasz és kormánya a következő időszak tárgyalásain, ha Varufakisz nem vesz részt ezeken.

Varufakisz szerint a vasárnapi görög népszavazás olyan egyedi pillanata történelemben, amikor egy kis európai ország felkelt az adósságcsapda ellen. A volt pénzügyér szerint fontos, hogy a „nem” válasz elérésébe fektetett tőkét a Sziriza most egy megfelelő megegyezés elérésére fordítsa, amelyben kevesebb a megszorítás, illetve átstrukturálják az adósságot. „Büszkeséggel viselem a hitelezők utálatát” – írta Varufakisz, majd hozzátette: továbbra is kiáll Ciprasz és a kormány mellett.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mimes
2015. július 06. 15:04
Nem tudom sajnálni a görögöket. Azokat a "nagy megszorításokat", amikot kérnek tőlük, ha nálunk vezetnék be, fáklyás örömtánc lenne az egész országban az utcákon. Eddig hédereltek az Eu pénzén, ment a dajdajozás, aztán most fel vannak háborodva, hogy 20%-ra emelnék pár dolog áfáját és viszlát 18. havi nyugdíj/fizetés. Megnézném a "szegény görögök" arcát, ha egy az egyben azt az adórendszert vezetnék be náluk, ami nálunk van évek óta.
Berecskereki
2015. július 06. 12:29
"Jannisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a tervek szerint ma találkozott volna a görög bankok és a bankszövetség vezetőivel, de erre lemondása miatt most valószínűleg nem az ő részvételével kerül sor. A bankok vezetői most Frankfurtra vetik tekintetüket, egyikőjük szerint amennyiben nem enyhül a helyzet, a görög vállalatok megkezdhetik a tömeges leépítéseket, ugyanis nem tudják majd kifizetni dolgozóikat. A vállalatok nem tudnak fizetni az importért sem. "Ez egy komoly probléma. Egy óriási lehetséges humanitárius válságot látunk." - értékelte a helyzetet egy görög bankár." http://www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/lassan_elfogy_a_penz_a_bankokbol_megbenulhat_egesz_gorogorszag.3.216557.html
Mich
2015. július 06. 11:51
"Lemondott..." Ez a pofátlan pókerjátékuknak (amit tárgyalás helyett műveltek...) egy előre eltervezett dobása...
bora
2015. július 06. 11:38
Kiváncsi vagyok, most mi a terv. Pénzük nincs, hitelt meg ki ad nekik azok után, hogy a felvett hitelt nem fizetik vissza? Aki eddig adott pénzt nekik, az jó eséllyel elbukta ezt a pénzt. Mint amikor adsz a szegény szomszédnak, de az nem adja vissza neked. Ha nincs pénzük, nehéz lesz növekedést is produkálniuk, így pedig egyre kevesebb lesz a pénz. Mi a megoldás akkor? Akik most a nemre szavaztak, azok merre indulnának most tovább?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!