Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Kedden írhatják alá a megállapodást, mely szerint Görögország közel ötmilliárd eurót kaphat Oroszországtól a Török Áramlat gázvezeték ráeső részének megépítésére – írja a Spiegel. Ezzel Görögország kimenekülhet a szorongató gazdasági válsághelyzetből. Kína is besegített a görög válságmenedzselésbe. Moszkva tagadta a megállapodásról szóló értesüléseket.
Ötmilliárd eurót kaphat Görögország Oroszországtól a Török Áramlat ráeső részének megépítésére – írja a Spiegel alapján The Telegraph. A lap szerint kedden írhatják alá a megállapodást. Alexisz Ciprasz a hónap elején járt Moszkvában Putyin elnöknél, akkor készíthették elő a megállapodást. Az orosz kormány részéről Dmitrij Peszkov szóvivő cáfolta a megállapodásról szóló értesülést.
A nyugati országok nem szóltak bele, hogy hova utazik és kitől kér segítséget a görög miniszterelnök, így például Kína is felvásárolt 100 milió eurónyi rövid lejáratú görög állami hitelt. Putyin korábban bejelentette, hogy segíteni fogják a görögöket befektetésekkel. A 2019-es határidővel felépítendő Török Áramlat például 20 ezer munkahelyet teremthet.

Nem igazán törte magát a görög vezetés az elmúlt hónapokban, hogy megegyezzen az Európai Unióval és az IMF-fel a bevezetendő reformokról: ehelyett a második világháborús jóvátételről és különböző fenyegetésekről szólt az elmúlt pár hónap. Eközben a görög gazdaság összeomlását és eurózónából való kiesését valószínűsítette mindenki. Május elején újabb IMF-hitelt kell visszafizetnie a görög államnak, melyre nem kapnak haladékot.
