„Majdnem ugyanúgy kerestem, mint a Honvédban” – Magyarország tiszta Amerika ebből a szempontból

Pontosan erről a jelenségről beszélt a napokban a Mandinernek a sportközgazdász.

Azt, hogy az embert ártatlanul egy ilyen dologgal megvádolják és két évre börtönbe zárják, ezt nem lehet kárpótolni – mondta Balla Irma fia. A Hír 24 riportja a Balla Irma-ügyről.
Balla Irma megölésével most azt a D. Lajost gyanúsították meg, aki korábban már kétszer beismerte a gyilkosságot. Most a DNS-ét is megtalálták valamelyik lefoglalt tárgyon. A Hír 24 által megkérdezett szakértő szerint azt kell megvizsgálni, hogy miért nem találták ezt már meg korábban, és hogy történt-e ezzel kapcsolatban mulasztás.