Gőgös szerint Kész és Pad is nyerni fog

2015. február 21. 11:57

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerint Kész Zoltán Veszprémben, Pad Ferenc pedig Tapolcán fog nyerni. Elmondta, hogy több mint háromszáz aktivista van jelen Veszprémben, hogy „megmondják az embereknek, kezükbe van a jövőjük”. Szerinte a déli szél is a közös ellenzéki jelöltnek kedvez.

2015. február 21. 11:57

A veszprémi és a tapolcai választáson is nyerni fognak a Magyar Szocialista Párt által támogatott jelöltek a párt elnökhelyettese szerint. „Kész Zoltán Veszprémben, Pad Ferenc pedig a tapolcai körzetben nyerni fog” – mondta Gőgös Zoltán Veszprémben szombaton sajtótájékoztatón, megjegyezve, hogy ezzel folytatódik az a sorozat, amit Horváth Imre kezdett Újpesten.

Elmondta, hogy több mint háromszáz aktivista van jelen a városban, hogy „megmondják az embereknek, kezükbe van a jövőjük”. Ez azt jelenti, ha vasárnap az „esélyes ellenzéki jelöltre szavaznak”, akkor elindulhat Magyarországon egy folyamat, melynek vége a Fidesz bukása lesz – magyarázta. „Érezhetően elég intenzív déli szél fúj, ami ezen a környéken mindig viharral végződik, a vihar vasárnap jön és nagy biztonsággal leviszi a tetőt a Fidesz házának tetejéről” – fogalmazott a politikus.

Gőgös Zoltán szerint bár vannak viták a Kész Zoltán mögött felsorakozott szövetségen belül, egy dologban egyetértés van: Orbán Viktor diktatúrájának véget kell vetni. Az MSZP elnökhelyettese a Lisszabonban ülésező európai szocialisták üdvözletét is tolmácsolta, akik szavai szerint arról tanácskoznak, hogy milyen Európát képzelnek el a következő évtizedekben. Ez olyan Európa lesz, „amelybe minden vélemény belefér”, és ezek ütköztetéséből alakul ki egy korrekt demokratikus köztársaság – tette hozzá. „Azért vagyunk itt, hogy a demokrácia-szeretetünket bebizonyítsuk, ezt szeretnénk ma átadni Veszprémnek” – fogalmazott az elnökhelyettes.

Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani vasárnap, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét uniós biztossá nevezték ki, ezért lemondott országgyűlési mandátumáról.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2015. február 22. 18:15
Ez a gőgös kész van.Már csak a hiszékeny hiányzik a csapatból.
kukagyerek
2015. február 22. 11:11
"Gőgös szerint Kész és Pad is nyerni fog" ............ Nem hiába vagy gőgös, zoli!
krksziget99
2015. február 22. 10:12
Gőgöst is eléri a VÉSZ, ha majd nyilvános lesz mit lopott a pártjának akkor lesz valaki aki Készen közön őt is elteszi a közéletből mint a hülye Gyurcsányt!
GV0917
2015. február 22. 08:47
Mynheer Van Goeghoes! Kinyilatkoztatása KÉSZ tényeket sugall....De ez csak sejtés!Mint macska az esőt, úgy érzi azért zsibbad a méretes segge a svaba rajthúzliban! Hogy is mondta a másikat? PAD? Milyen pad? Kispad a focipályán? Vádlottak PADJA a bíróságon? Nekem az a sejtésem, hogy SZÉGYENPAD lesz a vereség után!Mert az ilyen nagyképű szőrgalacsinokkal, akik csak ugatnak, tele van a PAD! (mármint a padlás)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!