A kúria főbenjáró bűneinek megjelölésével Ferenc pápa elmondta, hogyan látja a kúriát 21 hónappal a megválasztása után – vélte a HuffingtonPost.it. A hírportál hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa elődeivel ellentétben papként soha nem tanult Rómában és soha nem dolgozott a Vatikánban. Pápaként szembesült először a pápai állam működésével. Ferenc pápa úgy szállt szembe a korrupt kúriával, ahogyan egykor Szent Ferenc tette – írta a HuffingtonPost.it, amely szerint Ferenc pápa egy lépéssel többet is tett Szent Ferencnél, hiszen egyházfőként ítélte el saját egyháza bűneit.
A La Stampa szerint könnyű kitalálni, kikre gondolt Ferenc pápa, hiszen túlzott részletességgel is fogalmazott. Amikor a hatalom- és vagyon felhalmozásáról beszélt és konkrét utalást tett a túl sok személyes tárggyal költözködő papokra, Tarcisio Bertone bíboros, volt szentszéki államtitkár járt az eszében, aki az utóbbi hónapokban költözött be a Vatikánban építtetett ötszáz négyzetméteres lakosztályába. Amikor a pápa arról beszélt, hogy a kúria tagjai csak terveznek és könyvelnek, és papokból bürokratákká változtak, az általa kinevezett számos vatikáni bizottság tagjaira is gondolt, akiktől nem csak számokat, lelki fordulatot is vár – vélte a La Stampa.