Példaértékűnek nevezte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ügynökökre vonatkozó ítéletét Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus üdvözölte, hogy a bíróság szerint is jogszerűen tiltotta el Románia a közhivataltól az egykori ügynököket, a titkosrendőrséggel együttműködőket. Novák Előd fájónak nevezte, hogy Romániától kell példát venni, – vagy Szlovákiától a képviselők visszahívhatóságát illetően –, álláspontja szerint ugyanakkor szembesíteni kell Magyarországot az elmaradásokkal.
Közölte: pártja lusztrációs javaslatot nyújt be, amellyel eltiltani kezdeményezik a közélettől az egykori állambiztonsági szolgálattal együttműködőket, az azt vezető tisztségviselőket, de más, a kommunista rendszert magas szinten kiszolgáló politikusokat is.