„A román közegtől csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk” – áldatlan állapotokról beszélt a magyar vezető

A Csíkszereda elnöke drámai képet festett azokról a körülményekről, amelyek között a csapat küzdött.

Hagyományos évi találkozóját tartotta szeptember 5–7. között Zsögödben az erdélyi Háló. Az egyház- és társadalomépítő mozgalom összejövetelén ezúttal a közösség újjáteremtő ereje volt a téma.
Csík-, Gyergyó-, Udvarhely- és Háromszékről, illetve Keresztúr, Nyárád és Brassó vidékéről, sőt Budapestről is érkeztek érdeklődők a hétvégén Zsögödben megrendezett erdélyi Háló-találkozóra, hogy közösségben élhessék meg az Istennel való kapcsolatot. A háromnapos esemény központi tematikája idén a közösség újjáteremtő ereje volt, így a foglalkozások és előadások is ennek jegyében zajlottak. Szombaton délelőtt Szeibert András a Háló-találkozók jelentőségéről és fejlődésének irányáról számolt be a szép számban megjelent érdeklődőknek.