Az LMP EP-képviselője nem szavazza meg Junckert

2014. július 11. 11:21

Meszerics Tamás, az LMP európa parlamenti képviselője nem szavazza meg Jean-Claude Junckert EB-elnöknek a jövő heti szavazáson. A politikus szerint Juncker nem volt meggyőző a frakciómeghallgatáson, valamint pénzügyekért felelős uniós biztosként is nagyban hozzájárult ahhoz a válsághoz.

2014. július 11. 11:21

Meszerics Tamás, a Lehet Más a Politika (LMP) európai parlamenti (EP-) képviselője nem szavazza Jean-Calude Juncker európai bizottsági elnökké választását. Ezt a képviselő pénteken közleményben tudatta az MTI-vel. Meszerics Tamás döntését azzal indokolja, hogy a volt luxemburgi miniszterelnök frakciómeghallgatásán nyújtott teljesítménye alapján szerinte nem alkalmas a posztra. Kifejtette: az Európai Tanács által megszavazott elnökjelölt a neki feltett kérdésekre kitérő válaszokat adott, illetve nem mutatott fel konkrét és számon kérhető terveket az Európai Unió jövőjével kapcsolatban.

Az LMP EP-képviselője szerint egy olyan politikus nem alkalmas az Európai Unió szükséges megújítására, aki luxemburgi kormányfőként és a pénzügyekért felelős uniós biztosként is nagyban hozzájárult ahhoz a válsághoz, amelynek kezeléséhez most az EU reformjára van szükség. Hozzátette: Juncker mérlegét tovább rontja, hogy hosszú közéleti pályafutása során, felelős pozíciókban semmit nem tett az offshore cégeken keresztül történő adóelkerülés megakadályozásáért.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2014. július 11. 14:45
Én meg nem gratulálok! szemfényvesztő a pali!
Bang Jensen
2014. július 11. 14:15
Kedves Schiffer András, ilyen nyilatkozatokat a választás előtt kellett volna tenni. Ennek ellenére gratulálok.
Kvasztics Fedor
2014. július 11. 13:51
Aztán hányan lesznek még, akik nem dumálnak, csak nem szavazzák meg? Akiket Cameron említett, hogy négyszemközt nem kértek Junckerből, de nyíltan már nem vállalták. Juncker elnök lesz, de majd lássuk meg, milyen arányban.
jégecet
2014. július 11. 11:45
Az igazidemokraták majd jól le"orbánbérence"-zik. Esetleg náczi is lesz, mint Schiffer.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!