Szoboszlai alig akart hinni a szemének – egy kép elég volt ahhoz, hogy felvigyék a vérnyomását Liverpoolban (VIDEÓ)

Kerkez jót mulatott rajta.

A folyósításkori és törlesztéskori átváltás nem számít részszolgáltatásnak sem a Kúria szerint – ezzel nem ért egyet a közgazdász.
A bankok 2010 óta már középárfolyamot használnak a hiteltörlesztéseknél, tehát három és fél éve nincs különbség a vételi és eladási árfolyam között – szögezte le Felcsuti Péter.
Azt is elmondta: a bankoknak ez egy kis tétel lesz, az ügyfeleknek sem túl jelentős, de ettől még „ami jár, az jár”: meg kell fizetni.
Arról, hogy mi lenne a megoldás, a közgazdász úgy vélekedett: Amerikában ugyan működik az „elsétálás joga”, hogy egyszerűen ott hagyják a banknak a házat, de Magyarországon nincs hova elsétálniuk az ügyfeleknek. Hozzátette: már rég be kellett volna vezetni az ingatlan visszabérlésének a lehetőségét.