„Az alapprobléma mégsem az, hogy a műsor által prezentált világkép szembemegy más hitekkel (nem feltétlenül csak a hagyományos keresztyénséggel), hanem az, hogy mindezt valami egészen sajátos és korlátolt logika mentén az általa vizionált szabad és toleráns Európa nevében teszi. Értelmezési monopóliumot hirdet az európai egyenlőségről, szabadságról és toleranciáról, s ráadásul úgy, hogy egy szórakoztató produkció mögé bújva nem vállalja önmaga direkt ideologikus természetét.
Ebben a műsorban valami egészen különleges dolog történt a nyilvánosság erejénél fogva. Lehet ugyan azt mondani, hogy ez a dalfesztivál egy szimpla és ártatlan szórakoztató műsor, ám miután milliók nézik, mégis csak alkalmas arra, hogy a semleges szórakoztatáson túl súlyos ideologikus tartalmak hordozójává váljék. Ez a műsor állítólag előadóművészek versenye, s ekként a szereplők szexuális orientációja a magánéletnek a néző számára érdektelen szférájába kellene tartoznia. Az történt itt, hogy a műsor egy pillanat alatt funkcionálisan átalakult, túllépett önmaga műfaji keretein, s mintegy fordított kulturális rasszizmusként egy karakteres emberképen alapuló másságot akarva-akaratlanul a többi fölé emelt, s normává tett. Ugyanis mi köze a nézőnek bármelyik versenyző szexuális identitásához vagy a nemi szerepekről alkotott véleményéhez? Semmi. Ezzel nyilvánvalóan érzékenységeket sértett, s durva módon belegázolt éppen abba az európai értékközösségbe, amelyért állítólag harcol.
A provokáció (erről még ezen a blogon ld. Pálfi Zsuzsanna írását) abban állt, hogy az ártatlan és felkészületlen néző egy pillanat alatt egy hitvita kellős közepén találta magát, s kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy itt már messze nem egy dalról és egy énekesről van szó, hanem az európai emberképre vonatkozó világnézeti tartalmak egyikének meglehetősen egyoldalú, agresszív, demonstratív és fenyegető közléséről az európai nyilvánosság előtt, az európai szabadság és tolerancia nevében. (...)
Számomra mindenesetre álságosnak tűnik, hogy miközben a nyilvánosság egy részének szabályozásában alapvető szempont az érzékenységek tiszteletben tartása, addig, a másik oldalról, úgy tűnik, a nyilvánosságnak mégis csak van egy olyan felülete, amelyen nem kötelező a mai európai normák betartása. Egyik oldalról a széleskörű nyilvánosság előtt például a vallási szimbólumok használata nem ajánlott, sőt tiltott, mert az intoleráns módon nem tartja tiszteletben más másságok érzékenységét, míg a másik oldalról az Eurovízió által demonstratívan prezentált egyik konkrét másság beemelése a legszélesebb nyilvánosságba egyenesen a szabadság és a tolerancia ünnepe. Nincs itt kettős mérce? (...)
Az Eurovízióval csak annyi baj van, hogy az európai sokszínűség ilyen korlátolt értelmezésével éppenséggel a már magunk mögött hagyott doktriner türelmetlenség korszakait idézi fel. Ezek után nem kell csodálkozni azon, ha kontraproduktív módon az euroszkepticizmus igazolására is alkalmas termékké válhat.”