Két birtokvédelmi pert megnyertek a kishantosiak

2014. április 25. 16:05

A Székesfehérvári Járásbíróság három, kishantosi gazdaságot érintő ügyben tárgyalt pénteken. Két ügyben ítéletet is hozott és elutasította az új haszonbérlők keresetét. A perek kizárólag a 2013. novemberi birtokháborításra vonatkoztak.

2014. április 25. 16:05

A Székesfehérvári Járásbíróság két birtokháborítási ügyben is döntött. Mindkettő a kishantosi biogazdaságra vonatkozik és egy 2013. novemberi esetet érint. Mivel a kishantosi biogazdaság akkor még nem adta vissza a perbeli földterületeket az államnak, erről pedig az új haszonbérlők is tudomással bírtak. 

Közölték, hogy a bizonyítási eljárás során az is igazolást nyert, hogy a kft. semmi olyan konkrét akadályozó cselekményt nem tanúsított, amely birtokháborításnak lenne minősíthető. Ennek hiányában pedig a 2013. novemberi birtokvédelmi igény sem lehet alapos – olvasható a bíróság közleményében.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2014. augusztus 29. 10:51
Lok'tar!
Fahrenheit 451
2014. július 21. 16:18
És még be sem szálltak a németek azzal, hogy az első orbán-kormánnyal kötött államközi szerződést szegte meg a második orbán-kormány, amiben a német agrártámogatásért cserébe szavatolták a határozatlan idejű állami földbérletet a kishantosi biogazdaságnak.
doncamillo
2014. július 21. 16:18
A kishantosi kft jobb lenne, ha abbahagyná! Csak pocsékolják az idejüket, meg az állam pénzét. Kezdhetik számolgatni, hogy miből fogják megfizetni (pl. az elmaradt földbérleti díjakat!!)
Igo-Vandar
2014. július 21. 16:18
Az új haszonbérlő alaposan nem is élhetett volna birtokvédelmi/háborítási keresettel, nem léphetett birtokba. Birtokvédelmet az kérhet, birtokháborításért az indíthat alappal keresetet, aki birtokon belül van. Hogy léphetett volna birtokba az új haszonbérlő, ha a régi jogcím nélkül, rosszhiszeműen továbbhasználta a területet? Az államnak kellett volna keresetet benyújtani, nem az új haszonbérlőnek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!