Müller érsek levelére Reinhard Marx, aki Ferenc pápa nyolc fős tanácsadó testületének is tagja, kritikát fogalmazott meg a Hittani Kongregáció prefektusának álláspontjával szemben. A bíboros szerint „a prefektus nem zárhatja le ezt a vitát. Annak leszünk tanúi, hogy széles körű párbeszéd indul a kérdésről, de hogy milyen eredménnyel zárul, azt ma még nem láthatjuk előre”. Marx bíboros korábban maga is kritizálta a freiburgi dokumentumot, elítélve a különutas magatartást, rámutatva, hogy összhangban kell maradni az Egyházi Tanítóhivatallal.
A spanyol püspöki konferencia is új elnököt választott Madridban: Valladolid érseke, a 71 éves Ricardo Blázquez Pérez lett a testület új vezetője.
A Pérez érsek, aki 2008 óta a spanyol püspöki konferencia alelnöke volt, Antonio Maria Rouco Varela bíborost, Madrid érsekét váltja az elnöki poszton, aki második mandátuma végére érve már nem volt újraválasztható. 1988-ban Santiago de Compostela segédpüspökévé nevezték ki, majd 1992-ben Palencia, 1995-ben pedig Bilbao püspöke lett. 2005-ben egyszer már megválasztották a spanyol püspöki konferencia elnökévé, de 2008-ban nem választották újra: úgy tűnt, hogy a spanyol püspökök elutasítják az általa képviselt irányvonalat. A konferencia alelnöke lett, amely pozíciójában 2011-ben ismét megerősítették.
A spanyol püspöki konferencián belül Ricardo Blázquez Pérez előbb a hittani bizottság tagja, majd elnöke lett, illetve tagja volt a liturgikus bizottságnak is. 2002 és 2005 között a felekezetek közötti kapcsolatokért felelős bizottság elnöki posztját töltötte be.
A megválasztását követő sajtótájékoztatón elhangzott szavai alapján Ricardo Blázquez Pérez követni kívánja azt a vonalat, amely már előző elnöksége alatt is jellemző volt rá. „Az egyháznak nyitott kapukkal álló háznak kell lennie. Nincs programom, azt majd együtt fogjuk kialakítani. Isten szeretetét kell hirdetnünk, rokonszenves módon”.