Könyörgés Ukrajnáért

„Már-már azt hittük, hogy a demokrácia diadalmaskodott a diktatúra fölött, ám aztán arról érkeztek hírek, hogy az új hatalom egyik első döntése a magyarok számára is kedvező nyelvtörvény megszüntetése volt. Sőt egyre inkább az volt a külső szemlélő meggyőződése, hogy itt voltaképpen oligarchák által pénzelt politikuscsoportok folytatnak egymással ádáz küzdelmet. (...)

Legfontosabbnak azonban azt érzem, hogy telefonon kapcsolatba lépjek kárpátaljai barátaimmal. Sokszor járhattam már náluk, legutoljára egy éve szolgáltam több református gyülekezetben, és találkozhattam az utolsó mohikánnak számító maroknyi magyar evangélikussal. A püspökhelyettes elmondja, hogy Ungváron is nyugtalanságot tapasztalnak.

A megyeházát elfoglalták a tüntetők, ahonnan felemelt kézzel vonultak ki a rendfenntartó erők. A püspökhelyettes tart attól, hogy az épületben elpusztulhatnak olyan dokumentumok, amelyek az egyház múltjával és jelenével kapcsolatban pótolhatatlan értékűek. Fontolgatják, hogy gyermekeiket az esetleges háborús cselekmények idejére Magyarországon helyezik biztonságba. Meg is adom neki néhány nyíregyházi gyülekezet és intézmény elérhetőségét.

Egy másik lelkész barátom azt mondja el, félnek attól, hogy nacionalisták vonulnak majd be abba a tiszta magyar faluba, ahol ő szolgál. Ezért amolyan polgárőrséget állítanak fel, hogy önmagukat és javaikat megvédjék. Vannak közöttük olyan radikális magyarok, akik azt remélik, hogy ez a zavaros helyzet akár Kárpátalja bizonyos részeinek Magyarországhoz való visszatérését is jelentheti. Mindazonáltal ők szeretnének kimaradni a ribillióból, mert meggyőződése, hogy ez a békétlenség csak a szélsőségeseknek kedvez.”