„A ’szenvedés’ értékelése, az okok feltérképezése már sokkal meglepőbb. Különösen annak tükrében meglepő ez az adat, ha hozzátesszük, hogy holtversenyben a negyedik helyezést értük el Haitivel, amely ország humanitárius katasztrófái össze sem hasonlíthatók a mi nyugodt, békés földünkkel. Az elcsigázottság, a fájdalmas sóhajtozás, a külső-belső elkeseredettség, ami körülvesz bennünket beleerőltethető politikai viszonyfogalmak, ÁFA-csökkentés, sajtószabadság kérdéskörébe? A szenvedés, a reményvesztettség lényege nem merül ki társadalmi szinten. A sok rossz az emberi együttélés szinte minden területét kikezdi, befolyásolja, de attól még nem ez a kezdőpont. Halljuk a sírást, de csak politikai korrekt válaszaink vannak, vagy még az sem. Szenvedések között élünk, de nem rendülünk meg. Tudjuk, hogy adnunk kell, de nem mérjük fel tartalékaink. Lemondunk dolgokról, helyzetekről, de bátorság nélkül. Sírunk, de nem vigasztaltatunk meg.”