„A pápa szerint viszont azok az ideológiák, amelyek a beavatkozásmentes szabad piactól várják a társadalmi igazságosság megteremtését, naivan bíznak a hatalmat bíró gazdasági elitekben, pedig valójában egyáltalán nem igaz, hogy az ilyen rendszerekben mindenki automatikusan jól járna. Ferenc azt mondta, a szabadpiaci elvek azt ígérték, hogy „ha a pohár tele lesz, akkor kicsordul belőle valami a szegényeknek is”, de ezzel szemben a valóságban csak annyi történt, hogy amikor a pohár megtelt volna, varázsütésre mindig megnőtt, és végül semmi nem jutott a szegényeknek.
Ferenctől egyébként nem áll messze a marxizmussal kokettáló felszabadítási teológia, amely az 1960-as években jött létre Latin-Amerikában, mint a szegények politikai, gazdasági és lelki üdvéért harcoló teológiai irányzat és politikai mozgalom. Az is nagy hatással lehetett rá, hogy a kapitalizmusnak is csak a helyi, hírhedten korrupt formáját tapasztalhatta meg, ahol számos baloldali diktatúra társadalmi igazságosságra hivatkozva hozott legalapvetőbb keresztény értékeket sértő törvényeket, miközben a rendszer katolikusságát hangoztatta.
És bár az alapján, hogy argentin származású pápa olyanokat is mondott, hogy „a pénz bálványként való tisztelése új zsarnoksághoz vezet”, akár azt is hihetnék, hogy azon se szomorodna el, ha ezektől a mondásoktól legalább kicsit megremegnének a Wall Street falai, nem Marxéhoz, hanem leginkább a magyar származású gazdaságtörténész Polányi Károlyéhoz hasonló a pápa gazdasági gondolkodása. Polányi A nagy átalakulás című könyvében arról írt, hogy a tisztán piaci logika szerint működő társadalom nagyjából annyira utópikus, mint Marx kommunizmusa. Polányi szerint ezért a piacnak az embert kell szolgálnia, és nem az embernek kell a piachoz alkalmazkodnia. Ez az, amiben leginkább egyetértenének Ferenccel, ha Polányi ma élne.”