A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai közül elsőként regisztrált a magyar választói névjegyzékbe Tamás Sándor, a székelyföldi Kovászna megye önkormányzatának vezetője, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke – közölte kedden a Krónika erdélyi napilap.
Tamás Sándor a lapnak elmondta, öt évig élt Magyarországon, majd hazatért, mert meggyőződése, hogy a jövőt a szülőföldjén kell építenie. „Arccal és szívvel Magyarország felé fordulok, fontosnak tartom, hogy éljek a törvény adta lehetőséggel, regisztráljak a magyar választói névjegyzékbe, így élhetek a szavazati jogommal” – mondta az önkormányzati vezető.