Olaszok és külföldiek mécsessel a kezükben követték a stációkat és az elhangzó meditációk szövegét. A keresztút az ókori amfiteátrumtól a szemközti Palatinus-dombig haladt, ahol Ferenc pápa várta a keresztet. Az első stáción a mai kor Pilátusairól volt szó, akik „kezükben tartják a hatalmat és az erősek érdekeit szolgálják vele (...), eltaposva az emberek méltóságát és az élethez való jogát”. A másodikon a „hit és az erkölcs értékeit elfojtó vak laicizmusról”, majd a „mártírként szenvedő Közel-Kelet megalázott és szenvedő népeiről” szólt a meditáció. Ennek szövegét libanoni fiatalok írták Bisár ar-Rai antióchiai maronita pátriárka vezetésével.
A témák között szerepelt a család és az élet védelme, valamint a vallásszabadság és a vallások egysége „a közös jó érdekében”. Többször volt szó a Közel-Keletről, amelynek „testvériesebbnek, békésebbnek, igazságosabbnak” kell lennie. A „keleti egyházak fiainak legyen bátorsága ahhoz, hogy országaikban maradjanak” - hangzott el. Számos állomáson a szegényekért, hajléktalanokért, betegekért, menekültekért, az „erőszaknak és kizsákmányolásnak kitett” gyermekekért, a „sebzett, megerőszakolt és diszkriminált” nőkért, „az elkeseredés, kábítószer, szekták áldozataivá váló" fiatalokért imádkoztak. „A sebzett és elfelejtett ember nem veszíti értékét” - szólt a keresztutat kísérő szöveg.
A keresztet a stációkon többen vitték: Agostino Vialli bíboros a pápa római helynöke, egy kétgyermekes olasz és egy indiai család, egy tolószékes beteg, két kínai szeminarista, két szentföldi ferences szerzetes, két nigériai és két libanoni nővér, két brazil fiatal a nyári Ifjúsági Világtalálkozó jegyében. Libanoni kórus énekelt. Ferenc pápa ülve és térdelve imádkozva követte a keresztutat. „Néha úgy tűnik Isten csendben van, nem válaszol a rosszra. Isten már szólt, Krisztus keresztjével” - fogalmazott a Via Crucist követő beszédében. Hangsúlyozta, hogy „Isten szeretetével ítélkezik felettünk (...), ha hiszünk szeretetében, üdvösségre találunk, ha elutasítjuk szeretetét, mi ítéljük el önmagunkat”.