Az élőállatok és állati termékek ára 7,4 százalékkal nőtt az előző havi 4,5 százalékot követően, míg a növényi termékek áremelkedése ennél jóval nagyobb mértékű, 24,2 százalékos volt, lassabb a decemberi 26,1 százalékosnál. A KSH szerint a termelői árak alakulását alapvetően a burgonya árának jelentős, 88,7 százalékos és a nagy súlyt képviselő gabonafélék árának 32,5 százalékos növekedése befolyásolta. A burgonya ára az utóbbi hónapok trendjét követve januárban is jelentősen nőtt, a decemberi 54,7 százalékos drágulás után – jegyezte meg a KSH. A gabonafélék áremelkedése az év végi 39,6 százalékos ütemről lassult le.
A gabonák közül a búza termelői ára januárban átlagosan 67 500 forint, a kukoricáé pedig 63 900 forint volt tonnánként, ami csak kismértékben tér el a 2012. decemberi ártól. A KSH megjegyzi, hogy az értékesített mennyiség mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos hónapjához viszonyítva jelentősen csökkent. Az ipari növények ára 13,1 százalékkal nőtt az előző év januárjához mérten, ezen belül az olajos növények ára 11,9 százalékkal lett magasabb. A zöldségfélék és a gyümölcsök árszintje januárban 11,7, illetve 4,5 százalékkal emelkedett, azt követően, hogy decemberben a zöldségek 3,9 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban, míg gyümölcsöt 14,2 százalékkal olcsóbban lehetett kapni.