Rares Buglea, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) önkormányzati képviselője, a párt Fehér megyei ifjúsági szervezetének az elnöke eszmefuttatásában kifejtette, azokat a roma nőket nem tartja alkalmasnak a gyermekvállalásra, akik esetében egy szociális vizsgálat kimutatja: az első gyermekük számára sem tudtak emberhez méltó körülményeket biztosítani.
„Miért engedjük, hogy megszülje a második..., az ötödik gyermekét is, hogy aztán az állam fizesse a szociális segélyt” – tette fel a kérdést a fiatal politikus. Hozzátette, míg a román családokban egy, legtöbb két gyermek születik, a legkevésbé integrált, legkevésbé tanult cigány családoknál rendszerint az ötöt meghaladja a gyermekek száma. „Ez felelőtlenség az ország jövőjére nézve” - állapította meg a politikus, aki az ország „elcigányosodásának” a veszélyére figyelmeztetett. Buglea később egy újabb bejegyzésben azt közölte, hogy nemzetiségtől függetlenül vonná meg a szülés jogát azoktól, akik nem tudják felnevelni a gyermekeiket.