Diáktüntetések: a hiszti nem vezet sehová

„Az élet bármelyik területén imponáló az a mentalitás, amelynek eszköztára nélkülözi a köldöknézegetést és az örökös bólogatást. Amit viszont most láthatunk, az a rosszul értelmezett szabadság kérdésköre, ahol az egyén úgy gondolja, hogy valóban megszabadulhat minden közösségi »féktől és ellensúlytól« csak azért, mert neki kielégítetlen szükségletei vannak.

Lehet vitatni a kormányzat felsőoktatást érintő kérdéseit, lehet és kell is keményen érvelni. Ahhoz viszont megfelelő vitakultúrával bíró partnerek kellenek mindkét fél részéről. Kétségtelen, hogy Hoffmann Rózsának voltak kellemetlen kiszólásai, és ahogy most az események állnak, ő ebből a buliból ki is szállt. Ugyanakkor ez nem lehet érv arra, hogy dacos hülye gyerekként – mint amikor nem kapjuk meg kedvenc játékunkat –, magunkat földre vetve toporzékolunk. Ugyan más-más korosztályhoz eltérő mértékű felelősségi szintet érdemes párosítani, mert a gyerek az nem »kis ember«, de a »csak azért is nem!« típusú gondolkodás nagyon kínos azok eszköztárában, akik elvileg értelmiségi útra lépnének, és minden bizonnyal öntudatos felnőttnek látják magukat.”