Diáktüntetések: a hiszti nem vezet sehová

2013. február 13. 19:15

A „csak azért is nem!” típusú gondolkodás nagyon kínos azok eszköztárában, akik elvileg értelmiségi útra lépnének, és minden bizonnyal öntudatos felnőttnek látják magukat

2013. február 13. 19:15
Muki

„Az élet bármelyik területén imponáló az a mentalitás, amelynek eszköztára nélkülözi a köldöknézegetést és az örökös bólogatást. Amit viszont most láthatunk, az a rosszul értelmezett szabadság kérdésköre, ahol az egyén úgy gondolja, hogy valóban megszabadulhat minden közösségi »féktől és ellensúlytól« csak azért, mert neki kielégítetlen szükségletei vannak.

Lehet vitatni a kormányzat felsőoktatást érintő kérdéseit, lehet és kell is keményen érvelni. Ahhoz viszont megfelelő vitakultúrával bíró partnerek kellenek mindkét fél részéről. Kétségtelen, hogy Hoffmann Rózsának voltak kellemetlen kiszólásai, és ahogy most az események állnak, ő ebből a buliból ki is szállt. Ugyanakkor ez nem lehet érv arra, hogy dacos hülye gyerekként – mint amikor nem kapjuk meg kedvenc játékunkat –, magunkat földre vetve toporzékolunk. Ugyan más-más korosztályhoz eltérő mértékű felelősségi szintet érdemes párosítani, mert a gyerek az nem »kis ember«, de a »csak azért is nem!« típusú gondolkodás nagyon kínos azok eszköztárában, akik elvileg értelmiségi útra lépnének, és minden bizonnyal öntudatos felnőttnek látják magukat.”

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
laci0011
2013. február 14. 14:30
Érvekkel akarsz a torokmetélő platfomistáknak a lelkére beszélni,ennyire nem lehetsz mesüge Muki,HAHA.
belga
2013. február 14. 14:14
"A „csak azért is nem!” típusú gondolkodás nagyon kínos azok eszköztárában, akik elvileg értelmiségi útra lépnének, és minden bizonnyal öntudatos felnőttnek látják magukat" Ennél csak az kínosabb, ha a politikai hatalom legfőbb képviselője működik a "csak azért is nem" típusú gondolkodás alapján.
lavor
2013. február 14. 08:42
Azt nem lehet elvitatni a HAHA-tól hogy főleg nekik köszönhető, hogy a kormány képes volt engedni (vagy legalábbis ennek a látszatát kelteni), azért valljuk be, erre a 3 év alatt nem igen volt példa. Viszont mostanra kicsit elszálltak maguktól a HAHA-s gyerekek, és egy teljesen öncélú bohóckodásnak lehetünk tanúi, ami már nem szól másról, csak róluk.
pszichikai bűnsegéd
2013. február 13. 23:45
Az az öntudatos, elnyomott,koldus szegény liberálbuzgár zigóta, aki Macbookkal tüntet és ájfonról tolja fel a vicces képeket az Instagramra, nos az anyja picsájába menjen tüntetni, ne az egyetemre !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!