Simor szavai miatt erősödött a forint

2013. január 29. 16:36

Az euróval és a dollárral szemben erősödött a forint árfolyama kedden délutánra, miután Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kommentálta a jegybank kamatdöntését.

2013. január 29. 16:36

Az eurót fél négy előtt nem sokkal 296,50 forinton jegyezték a délelőtti 297,58, és a hétfő délutáni 298,68 forint után. Az euró árfolyama hétfőn délben egy rövid időre átlépte a 300 forintos szintet, amire a múlt év június eleje óta nem volt példa.

Devizapiaci kereskedők az MTI-nek elmondták: ugyan arra a hírre, hogy a monetáris tanács újabb 25 bázisponttal 5,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, nem reagált érdemben a forint, azonban Simor András kommentárjának hatására erősödésnek indult. Az MNB elnöke azt mondta: a tanács elutasította a nem konvencionális monetáris politikai eszközök intenzívebb alkalmazásának szükségességét – hívták fel a figyelmet kereskedők. Az euró árfolyama hétfőn délutánra jelentősen erősödött, elérte a 1,3480 dollár feletti árfolyamot. Legutóbb 2011 decemberében volt ezen a szinten. Hétfőn reggel még 1,3430 dolláron állt az euró jegyzése.

A dollárral szemben is erősödött a forint: az amerikai fizetőeszközt 220 forinton jegyezték délután a reggeli 221,32, és a hétfő délutáni 221,74 forint után. A svájci frank jegyzése 239 forint volt, míg reggel 239,17, hétfőn délután pedig 238,83 forinton állt. Egy japán jen 2,4250 forintot ért a bankközi piacon, a korábbi 2,4413 forintot követően.
 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tunde04
2013. január 29. 20:17
simor azt mondta: a tanács elutasította a nem konvencionális monetáris politikai eszközök intenzívebb alkalmazásának szükségességét ugye azt nem hiszi senki, h e fél mondat miatt erősödött a forint?!
wartog
2013. január 29. 19:17
Bocsänat emberek, de en nem hiszem, hogy Simornak bärmiröl is lenne sajät velemenye.Azt gondolom, ez valakiknek igy jo most.Kicsit gyeplö lazit, aztän meghuz megint. Igy megy ez...
csenge
2013. január 29. 18:14
Simor lenne a nemzet megmentője? Ki hitte volna!
gubenc
2013. január 29. 17:59
Nagyjából a következő történt: A forint legutóbbi gyengülési hullámát Matolcsy okozta, aki a heti választban felvetette a 16 unortodix eszköz bevetését a gazdaság felpörgetésére. Az hogy kellenek-e utortodox eszközök szakmai és nem politikai kérdés. Egyébként már most is használ ilyeneket az MNB. A közgazdász szakma egységesen azon a véleményen van, hogy ezekkel nagyon óvatosan kell bánni, a mostani MNB nyilatkozat megerősíti, hogy ezt az MNB belső és külső tagjai is így gondolják. A devizatartalék túl kereítív használata hozzú távon mindenképpen forintgyengülést okoz, a spekik erre repültek rá, és az önbeteljesítő jóslatként a forint esését okozta. Matolcsy pontosan ezt igérte nekük, ezért érdemes volt erre spekulálni. Amikor kiderült, hogy az MNB egységesen elveti a további unortodox ötletek a specik gyorsan rájöttek, hogy veszteni fognak, és minnél gyorsabban elkezdték zárni a pozíciókat, vagyis forintot kezdtek venni. Ezért erősödött vissza a forint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!