Nem szabad szó nélkül hagynom a hibákat

„– Miért nem csökkent eddig a Fidesz népszerűsége drasztikus módon?

– Mert erkölcsileg tiszták maradtunk. Igaz, változott a megítélésünk, két éve túlértékeltek, ma viszont kicsit alulértékelnek minket az emberek. Az igazság valahol a két érték között van. Láthatóan, már úgy látják az emberek, hogy nem tudjuk egy csapásra legyőzni a mögöttünk hagyott szocialista vezetés és a világgazdasági fejlemények okozta válságot. Az államháztartás és a költségvetés állapota viszont sokkal jobb, mint Európa számos országáé, tehát ezen a területen számos feszültséget vállalva – jelentős eredményt értünk el. De ez a siker a devizahitelesek kimentésén és a családtámogatások növelésén túl egyelőre még nem könnyíti látványosan a választók napi gondjait, ugyanakkor azt is tudják, nem mi kormányoztuk ebbe a helyzetbe az országot.

– Ha a Fideszben felmerülne a korrupció gyanúja, vége lenne a népszerűségüknek?

– Az, hogy nem csökken a népszerűségünk, azon is múlik, hogy a Fidesz szakítani tudott a szocialisták két cikluson keresztüli korrupt kormányzásával. Korábban – még a választások előtt – többször is beszéltem arról, hogy az elszámoltatás a 2002 és 2010 közötti időszak bűnöseinek felelősségre vonása mellett nekünk is üzen. Az elszámoltatás amellett, hogy leszámoltunk a 2002-től 2010-ig élő kormányzati hagyománnyal, azt is jelenti, hogy a Fidesz saját tagjai számára is erkölcsi mércét állít. Mindenkinek, aki része ennek a nagy politikai családnak, legyen akár önkormányzati képviselő, kormánytisztviselő, polgármester, államtitkár vagy miniszter.(...)

– Pontosan mivel nem ért egyet?

– A mostani változtatásokkal úgy próbálunk rendbe tenni valamit, hogy közben átesünk a ló túloldalára. Szemben azzal, amit a szocialisták állítanak, hogy a 3200 önkormányzat egymástól elszigetelt oktatási rendszerét kellene kijavítani, én is úgy vélem, az állam szerepének növelésére valóban szükség van. A vitám abban van az államtitkársággal, hogy milyen mértékben kell ebbe beavatkozni. Egyetértek azzal, hogy a kollégiumok, a sajátos nevelésű, helyzetű gyermekek intézményei, a nemzetiségi iskolák esetében az államnak közbe kell lépni, hiszen ezek több évtizede megoldatlan problémák voltak. Nincs bajom azzal sem, hogy a 2002 és 2010 között fenntarthatatlan helyzetbe került kistelepülési iskolák helyzetét is meg kellett oldania az államnak. Viszont a tíz-, ötven-, száz-, kétszázezer fős városok, fővárosi kerületek oktatási intézményei mindegyikének állami fenntartásba vétele szerintem rossz irány. Azt mindenki tudja, hogy ez a rendszer egységesülése felé mutat, a kérdés az, hogy nagyvárosok szintjére hozzuk fel a kisebb települések iskoláit, vagy a kiegyenlítés lesz a módszer? Ez utóbbival ugyanis a magas színvonalat csökkentjük alacsonyabb szintre. Ezt nagyon nagy veszélynek gondolom. Az oktatásban aránylag könnyű valamit leállítani, de nehéz felépíteni, ehhez több év kell. De azért is gondolom ezt a folyamatot veszélyesnek, mert ez a nagylélegzetű alakítás pontosan a választási kampány kezdetekor okozhat hatalmas feszültséget az oktatásügyben. Ez a szakmai problémák mellett komoly politikai kockázatot is rejt magában, hiszen az oktatásban több tízezren dolgoznak és az iskolás gyerekek szülei is részben ez alapján fogják megítélni a munkánkat.”