Nem merülhet fel a plágiumgyanú a DK szerint

2012. április 28. 14:35

A Demokratikus Koalíció szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 nem kínál tartós megoldást az ország jelenlegi problémáira, legfeljebb eseti javulást hozhat néhány gazdasági, pénzügyi kérdésben. A párt szóvivője a HírTv kérdésére válaszolva azt is leszögezte: kellőképpen tisztázottnak tartja Gyurcsány Ferenc diplomamunkáinak ügyét, a párt úgy gondolja.

2012. április 28. 14:35

Szűcs Erika, a parlamenti frakcióval nem rendelkező párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, újra kellene tervezni a kabinet legutóbb nyilvánosságra került terveit annak érdekében, hogy Magyarországon a „fejlett világ társadalmi és gazdasági karaktere” érvényesüljön, ne a korábbi, alulképzett munkaerőn alapuló keleti modell váljon valóra. Az ellenzéki politikus ugyan elismerte, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 által Magyarország megfelelhet az európai fiskális követelményeknek, vagyis tartható lesz a hiánycél, továbbá rövid távon bizalmat ébreszthet a piacokban.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a hosszú távú siker érdekében Orbán Viktornak fel kell hagynia a kettős beszéddel, és szembe kell néznie a realitásokkal. Szűcs Erika utóbbira példaként hozta, hogy a kormányfő még mindig - helytelenül - arról van meggyőződve, hogy az Európai Unió szét fog esni, és Magyarországnak az európai helyett elsősorban a kínai és arab kapcsolatokra kell fókuszálnia. A DK képviselője szerint ezzel szemben olyan „2-3 éves kiigazítás közös megtervezésére” lenne szükség, amely az „európai perspektívába illeszti” az ország jövőjét. Mint mondta, egy ilyen rendszernek része a gazdasági és társadalmi demokrácia, de hozzá tartozik a leszakadó rétegekkel szembeni érzékenység és szolidaritás is.

 
A DK országgyűlési képviselőjét a HírTv Gyurcsány Ferenc állítólagos plágiumügyéről is kérdezte. Szűcs úgy fogalmazott, a plágiumgyanú csak a csatorna interpretációja, és az üggyel valójában a Széll Kálmán Terv 2.0 keretében idén megvalósuló, összesen 1.700-1.900 milliárd forintos megszorító csomagról kívánják elvonni a figyelmet. Kiemelte: „semmiféle plágiumgyanút nem alapoz meg”, hogy Gyurcsány Ferenc volt sógora korábban ugyanilyen címen írt diplomamunkát. Szűcs Erika szerint mindez „másfajta gyanút” alapoz meg, ám erről többszöri kérdésre sem kívánt bővebben beszélni. A DK képviselője emlékeztetett, Gyurcsány Ferenc korábban már elmondta, „nem az volt a célja, hogy doktori disszertációval felérő diplomamunkát írjon”, és az egyetem tájékoztatása alapján az egykori miniszterelnöknek nincs mi alól tisztáznia magát. Újabb kérdésekre reagálva a DK politikusa hozzátette: Schmitt Pál esetében tisztázták a másolást, „innentől kezdve ne beszéljünk arról, hogy ha meg ha. Ha a nagyanyámnak kereke lett volna, akkor ő lett volna az omnibusz” - fogalmazott Szűcs Erika, aki a HírTv riporterének azt tanácsolta, ha úgy gondolják, Gyurcsány Ferenc ügye van olyan fontos, mint Schmitt Pálé, akkor először tisztázzák a vádakat.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. április 29. 12:29
Nem figyelemelterelés a Gyurcsány-dolgozat ügye, hanem természetes reakció a Schmitt ellen indított támadásnak. A két ügy nincs egyensúlyban egymással: egy hivatalban lévő államelnök megbuktatása áll szemben egy bukott miniszterelnök leégetésével, előző ügy ártott az egész országnak, utóbbi csak Gyurcsánynak,aki már előzőleg az egész ország kívánságára lett menesztve. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy szabadon lehet vele ártani a hazának,a bűnösöket meg kell büntetni!
gilice
2012. április 29. 09:55
Ide is illik, amit máshol is írtam: Már Krisztus is megmondta: Nem az a rossz, ami az ember száján bemegy, hanem az, ami onnan kijön. :-) Később a tudomány bebizonyította, hogy minden, amit egy ember ír, mond, azt önmagáról mondja, önmagáról vall. A fentiek jegyében - nagyon kevés kivétellel - élmény olvasni az itteni bejegyzéseket, a békétlenséget, a belső feszültségeket, a megnyomorítottságokat, az "okosokásokat"... :-)
Antigoné
2012. április 29. 09:51
Gyurcsány képéhez viszonyítva a rinocéroszbőr lenge csipkefátyol.
kjkj945
2012. április 29. 08:17
"Nem merülhet fel a plágiumgyanú a DK szerint" Mi a csuda fletó már a saját bandájának is hazudik, öszödön nem ezt tette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!