Budai levelet írt a Négy Mancsnak

2012. február 16. 17:33

Az elszámoltatási kormánybiztos levélben fordult a Négy Mancs állatvédő alapítványhoz. Többek között arról érdeklődött, hogy miért kezdeményezte a szervezet a német Kaufland áruházláncnál, hogy feketelistára kerüljön a magyar kacsa- és libamáj.

2012. február 16. 17:33

Budai Gyula levelében emlékeztet a Négy Mancsot: még tart az alapítvány gazdálkodásával kapcsolatos vizsgálata, ezért azt kéri, rövid időn belül válaszolják meg kérdéseit, így például azt, hogy Marcus Müller alapítványi képviselő milyen gazdasági kapcsolatban áll az említett német áruházlánccal. A kormánybiztos arra is kíváncsi, hogy milyen üzleti kapcsolatot ápol a Négy Mancs az osztrák tulajdonú Human Dialog Kft.-vel. Utóbbira azért vár választ Budai Gyula, mert tudomása szerint a kft. működésihitel-jellegű kifizetésként több mint 45 millió forintot utalt át az alapítványnak az utóbbi években. Ebben az ügyben, mint kijelentette vizsgálatot fog kezdeményezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Az elszámoltatási kormánybiztos augusztus vége óta vizsgálja a Négy Mancs – Alapítvány az Állatvédelemért működését a szerinte „közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányával” összefüggésben.

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2012. február 17. 13:55
A Négy Mancs legújabb "hőstette", avagy a hüjeségnek nincs határa: http://www.vier-pfoten.org/website/output.php?id=1313&idcontent=3448&language=2 És a kasztrált kutyáknak jobb lesz, illetve a nem-EB-helyszíneken élőkkel mit kezdenek? Érdekes módon Franciao.-ban nem működik ez a szervezet. Vajon miért???
Szorgos Lajhár
2012. február 17. 13:51
Érdemes felkeresni ezt a honlapot, remélem, jól emlékszem rá: www.charity-watch.org Az ember-/állatbarátság mellett érdemes néhány itt leírt eseten elgondolkozni.
peninsulavaldes
2012. február 17. 13:26
Kedves EdinaKovacs! Tudod én egyetértek azzal, hogy az állatkínzást büntetni kell, és nem szabad leöldösni az állatokat a bundájukért. Viszont azzal a stílussal amit te képviselsz azokat is elijeszted, akik szimpatikusnak gondolják az állatvédő szervezeteket. Mert erőszakos vagy.Azzal meg az égvilágon nem lehet elérni semmit. Egyébként sok szerencséd neked.
EdinaKovacs
2012. február 17. 13:16
Az pedig hogy agyerekem diszlexiűs lesz - hát tényleg nem-semmi amiket itt összeirogattok. A férjem jókat mulatott rajtatok - őt szórakoztatja a kétségbeesett próbálkozás, hogy bebizonyítsátok /magatoknak/ hogy igazatok van. Mondta is, hogy ezek után látszik hogy sok még a tennivaló M.o.on az állatvédelem területén - ezért, mint vitaindító témához kapcsolódóan- mondta hogy hétfőn átutal egy összeget a NégyMancsnak támogatásnak. Mondhatni ezt mind nektek, fröcsögő, szitkozódóknak köszönheti majd a NégyMancs. Ahogy a férjem mondta: ezzel mutatunk majd a fóka1, lonewolf és társai-bandának fricskát :))) Köszöni nektek a NégyMancs is!!! ui. A következő életetekben mindenkinek legyen olyan a sorsa, mint ahogyan most bánt az állatokkal. Jó szenvedést :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!