Nyílt levél Kocsis Máténak

2011. október 05. 15:56

Ön igyekszik a lakása előtt lévő sebesült embert átlökdösni a szomszéd lakása elé, és még a mentőt sem hívja ki hozzá.

2011. október 05. 15:56
Dénes Balázs

„Ön a sajtónyilatkozataiban arról beszél, hogy csak a notórius utcán élőket, azokat, akik nem hajlandóak másképp élni sújtja majd a szabálysértési eljárás. Arra most nem vesztegetnénk szót, hogy egy utcai szociális munkásnak feladata a notórius hajléktalanokról való gondoskodás is, hiszen ezzel Ön és munkatársai bizonyára tisztában vannak. Ahogy azzal is tisztában kell lenniük, hogy Józsefváros nem tesz eleget annak az önkormányzati kötelességének, hogy nappali melegedőt tartson fent. A kerületben tapasztalt eljárás ezért is álságos, az Ön érvelése ezért is hamis. Az ellátás költségeire szóló érveire és a lakhatás támogatásáról való hallgatására pusztán azért nem reagálunk, mert véleményünk szerint az emberi méltóság nem forintosítható.

Ön szerint az intézkedései nem söprik szőnyeg alá a létező problémát. Szerintünk egy másik hasonlat jobban leírja a helyzetet: Ön igyekszik a lakása előtt lévő sebesült embert átlökdösni a szomszéd lakása elé, és még a mentőt sem hívja ki hozzá. Ön szívről és észről írt a népszavazás előtt: az intézkedései azokban egyikről sem tanúskodnak. Polgármester Úr! Kérjük, hogy a napi 24 órás közrendvédelmi akciónak haladéktalanul jelentse be a végét, valamint tegyen eleget az önkormányzat törvényi kötelezettségének, így létesítsen nappali melegedő intézményt. Kérjük továbbá, hogy helyeztesse hatályon kívül a guberálást szabálysértéssé nyilvánító rendeletét, illetve ne kezdeményezze a életvitelszerű közterületen lakás szabálysértési tényállásba foglalását. Kérjük azt is, hogy a képviselőtársaival közösen benyújtott szabálysértési törvény módosításáról szóló javaslatot haladéktalanul vonják vissza.”

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kedves Robi
2011. október 06. 07:17
Csak hogy tudjuk ki fogadja örömmel ha az ajtaja elé vizelnek, ha bekenik az ablakát szarral vagy ha megerőszakolják: http://tasz.hu/magunkrol/munkatarsak http://tasz.hu/magunkrol/onkentesek Ha bárkinek szomszédja ilyen jószág, cselekedjen!
Kedves Robi
2011. október 06. 07:01
Na a libsitz manó rabbikébzőnek több se kellett!Be települtök egy idegen országba és ott a többségi társadalom ellenében támogattok mindenféle válogatott bünöző és lumpen elemet! Milyen jó is, hogy a fajtátok miatt fejenkén havi 100.000.- költünk a hajléktalan kombinátokra és a hajléktalanokon élősködő "szocialista munkásokra"!
Csubakka
2011. október 06. 07:00
Eriggyé a taszba kendermagos kappan
nomármost
2011. október 05. 21:09
Ez egy erőltetett hülye hasonlat. Kiváncsi lennék, ha ennek a figurának a háza előtt húzná meg magát egy-két pár hajléktalan, akkor is ilyen fensőbbséges jóindulattal szemlélné ezt a kérdést?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!