Foghatják a fejüket Brüsszelben: Szijjártó szerint ez a két dolog határozza meg az új világrendet

A magyar diplomácia vezetője aláhúzta: Magyarország akkor lehet sikeres, ha nyugat és kelet fele egyszerre nyit.

Egy éven át 362 millió forintért népszerűsítheti az uniós pályázatokat a Mahír Kiállítás és Rendezvény Kft.
A cég - amely hét pályázó közül nyerte el a megbízást - a Mahír Zrt. irányítása alatt áll, amelynek vezérigazgatója Simicska Lajos - írja az Origo. Az NFÜ pályázatán elnyert összegért a EU-s támogatások szerepéről történő tájékoztatás, a közösségi és a magyar állam támogatásával megvalósuló programok, projektek és az ezekhez kapcsolódó eredmények közismertté tétele a nyertes cég feladata. A megvalósítandó rendezvények között, a kiírás szerint lehetnek kisebbek (akár 3-5 fős) és nagyobb (100-150 fős) rendezvények is.