Ezt várhatjuk az Apple-től a következő években
Az iPhone-eladások visszaesése miatt csökkent a cég összbevétele, az almás headset pedig egyelőre nem hozta meg a várt sikert. Talán az Apple is érzékeli, hogy érdemes valami újat villantani.
A kaliforniai rendőrség házkutatást tartott a Gizmodo blog munkatársának lakásán, aki egy hete képeket és videót publikált az Apple nyáron megjelenő telefonjáról.
Jason Chen, a Gizmodo bloggere április 19-én ötezer dollárért felvásárolta az Apple következő generációs iPhone-jának prototípusát, majd lefotózta, darabokra szedte, mindent dokumentált, és az egészet a nyilvánosság elé tárta.
Az Apple először egy levélben kérte a telefon visszaszolgáltatását, de a jogi osztály már minden bizonnyal azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. Valószínűleg ennek következményeként történhetett, hogy múlt pénteken bírói engedéllyel a kaliforniai rendőrség behatolt Chen lakásába annak tudta nélkül, majd lefoglaltak négy számítógépet és két szervert. A Gawker (amelyhez a Gizmodo blog is tartozik) azonban vitatja, hogy a behatolás és a lefoglalás jogos lett-e volna.