Almásy gróf meleg volt

2010. április 07. 13:18

A valódi angol beteg, Almásy László a második világháború alatt náci ügynököket csempészett át a Szaharán és egy Hans nevű német katonának írt szerelmes leveleket.

2010. április 07. 13:18
Almásy 1932-ben indult el a legendás Zerzura oázis keresésére angol kutatókkal, majd a Gilf Kebir és Uweinat régióban őskori sziklarajzokat talált és fontos geomorfológiai kutatásokat végzett. Ő fedezte fel az Egyiptom déli határvidékén, a Nílus szigetén élő, a 16. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottait és Leo Frobenius német etnográfus társaságában több expedíciót vezetett és hatalmas területeket térképezett fel. Almásynak, vagy ahogy a beduinok nevezték, Abu Ramlának (A homok atyja) arra is jutott ideje, hogy megszervezze a vitorlázó repülést Egyiptomban és könyveket írjon útjairól.
 
A gróf kalandos élete ihlette Michael Ondaatje Az angol beteg című, 1992-ben megjelent regényét, amelyből 1996-ban egy kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film is készült Ralph Fiennes és Juliette Binoche főszereplésével. Ebben ugyan felhasználták Almásy nevét és környezetét, de nem törekedtek a történelmi hitelességre, ugyanis a férfival 1951-ben a trópusi vérhas végzett, és nem fűzte szenvedélyes viszony egy nőhöz sem.
 
Nemrég olyan szerelmes levelek lerültek elő hátrahagyott dokumentumai közül, amiket egy fiatal, Hans nevű német katonának írt. Hans Entholt, Almásy szeretője Rommel mellett szolgált és a német visszavonuláskor aknára lépve vesztette életét. A kölni Heinrich Barth Afrikai Tanulmányok Központjában még több ilyen levél található, ők azonban mostanáig nem voltak hajlandóak publikálni ezeket. Egy helyi alkalmazott szerint Almásy László szeretői között egyiptomi hercegek is voltak.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petya
2010. április 07. 18:43
Kit érdekel, h buzi volt (nem meleg, az a teám)? Egyik legnagyobb kutatónk, legitimista és tengelyhatalmak párti magyar ember volt. Kell ennél több?
iMan
2010. április 07. 16:58
És akkor mi van?
sky.net
2010. április 07. 15:33
lelécelt a kecskéje ... aztán elhasalt és homokos lett ...a szaharában... jóvan és?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!