Kiskunlacháza: részletek!

2009. június 26. 16:40

Horák Nóra megölése óta hét hónap és két nap telt el, ma hajnalban kettő órakor kattant a hurok a gyanúsított kezén - mondta a Pest megyei rendőr-főkapitány.

2009. június 26. 16:40

A kiskunlacházi gyilkossággal kapcsolatos pénteki sajtótájékoztatón jelen volt Bencze József országos rendőrfőkapitány, Ármós Sándor, s Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A Teve utcai helyszínre megérkezett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is.

Nóra szűk baráti körben szórakozott a helyi művelődési ház diszkójában, hajnali fél kettő-kettőig voltak, utána indultak haza. Nóri nem engedte egyik fiúnak sem, hogy hazakísérje. Zord időjárás volt, szakadt a hó, öt méterre sem lehetett látni. A Kinizsi utcán indult el, majd a Dobó utcán tartott az unokanővéréhez, ahová azonban nem érkezett meg. Egyedül indult el ugyan, majd találkozott egy férfival. Másnap a helyszíni szemle adataiból a rendőrség azt feltételezte, hogy támadóját a lány ismerte, ezért arra gondoltak, hamar megtalálják az elkövetőt. A tett színhelyén megdönthetetlen bűnjeleket és tárgyi bizonyítékokat rögzítettek - mondják a rendőrök: DNS-mintát, ondómaradványt, fanszőrzetet, hajszálat és cigarettacsikket is. Kiderült, ezek egy férfitól származnak. A 25 éves kiskunlacházi P. József beismerte tettét.

Kolompár Orbán közben bocsánatkérésre szólította fel a kiskunlacházi polgármestert, mert a novemberi gyermekgyilkosság után nyilatkozataival azt sugallta, hogy cigányok voltak az elkövetők, és mára bebizonyosodott, hogy ez nem igaz.

Horák Nóra elszívott egy cigarettát későbbi gyilkosával (hvg.hu)

Beismerte tettét a kiskunlacházi gyanúsított (FN.hu)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
otvospeter
2009. június 28. 12:51
bbjnick: nekem is úgy rémlik, hogy csoportosan elkövetett bűncselekményről volt szó...
vizipipa
2009. június 27. 21:18
Kolompár egyetlen normális embernél sem lehet hivatkozási alap. Provokációnak persze jó. Miért is kellene bocsánatot kérnie a kiskunlacházi polgármesternek? http://www.barikad.hu/node/20994
states
2009. június 27. 10:40
Persze tudom, van ennek az egész ügynek humoros oldala is a tragikus mellett. Az egész balmédia már hónapok óta készült arra az előbb-utóbb bekövetkező eseményre, hegyezte a ceruzáját, turbózta a billentyűzetét, hogy csak kiderül, kell legyen egy olyan súlyos bűncselekménynek, amit a várakozások ellenére nem cigányok követettek el. Olyan ez, mint a spanyol válogatott veretlenségi sorozata, tudható volt, csak idő kérdése, hogy előbb-utóbb megszakad. Tegnap minden médium első dolga az volt, még a jobbosoké is, hogy közölték, nem cigány volt az elkövető. Kár hogy nem borítékoltam, amit a rendkívül éles eszemmel azonnal kikövetkeztettem, na most aztán lesz itt haddelhadd, nemulass, diadalmámor, győzelmi jelentés, a naugyemegmondtukhogyvanmagyarbűnözésis értékelések lehengerlő áradata. Kolompár és udvartartásának megjelenése Kiskunlacházán már csak a pontot tette fel az i-re, olyan volt ez mint amikor a hangosbemondó közli, a vonat késni fog pár percet, és jé, tényleg késik. Azt viszont nem észlelik a most magukat végre kitombolók, kiélők a legkülönbözőbb médimukban, hogy magatartásukkal csak megerősítik azt a szabályt, amit a kivételekről állítottak fel a bölcsek...
remetebal
2009. június 26. 22:09
Nem Kolompár a fő kérdés, hanem az, hogy a TGM-effekt befigyel-e jobboldalról. Egy "bocsesz" elkelne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!