Schmitt Pál az olimpiáról: Nem lehet kollektíve büntetni az orosz és fehérorosz sportolókat

Csisztu Zsuzsa interjúja a Mandiner hetilapban

Egy évvel az orosz–ukrán háború kitörése után az a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely az elsők között száműzte az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi sportversenyekről, most mintha száznyolcvan fokos fordulatot venne. Mi lehet az oka?

Rendkívül összetett a politikai helyzet, ezért érdemes nekünk, sportvezetőknek a sportvonalra koncentrálnunk. Ahogy az idő halad, két dolgot kellett felülvizsgálnia a NOB-nak. Egyfelől Thomas Bach vélhetően ráeszmélt, hogy utolsó elnöki ciklusát semmi esetre sem szeretné egy szervezetlen, több irányból is bojkottált olimpiával zárni, ezért engedhetett szigorú álláspontjából.

Mivel 2023 már szigorúan véve is az olimpiai kvalifikáció éve, ha engedni akarunk, akkor most kell cselekedni.

Többes számot használt, ezek szerint egyetért a NOB álláspontjával?

Olyannyira, hogy a múlt év végén felszólaltam az online NOB-ülésen, és elmondtam: olyan, hogy kollektív bűn vagy bűnösség, nem létezik, ezért kollektív büntetés sem lehet. Csupán azért, mert valaki orosz vagy fehérorosz származású, eltiltani a versenyzéstől erős diszkrimináció.

a származás vagy nemzeti hovatartozásra szerinti hátrányos megkülönböztetést is – ennek kellene most érvényt szerezni. A történelem során számos szörnyű példát láttunk arra, hogy valakit származási vagy etnikai alapon elhurcoltak és kivégeztek, a sportnak a lehető legtávolabb kell ettől helyezkednie.

Az viszont feltűnő, hogy mint az eltiltások ajánlásakor, most sem igazán tesz konkrét javaslatokat a NOB arra vonatkozólag, hogy miként kellene cselekedniük a sportvilág szereplőinek…

Nos, valóban, a NOB csak ajánlásokat fogalmaz meg a nemzetközi sportági szövetségeknek, a kontinentális olimpiai szerveződéseknek, hogy dolgozzák ki a módját, miként vehetnének részt a kvalifikációs versenyeken az orosz és fehérorosz versenyzők. Azt viszont határozottan feltételként szabja meg, hogy e nemzetek sportolói kizárólag semleges színekben, a nemzeti zászlójuk és himnuszuk nélkül vehetnek részt a versenyeken, mint egyéni indulók. Halvány reményt érzek, hogy a nemzetközi szövetségek a NOB biztatására most megváltoztatják a hozzá­állásukat, és a kvalifikációs versenyeiket megnyitják az orosz és fehérorosz versenyzők előtt. Ez azért is fontos, mert számos sportágban nem egy verseny, hanem például egy világkupa-sorozat adja a megszerezhető kvótát, vagyis már a sorozat elején ott kell legyen a sportoló, hogy érdemben esélye legyen kvalifikációt szerezni. Ha ez bekövetkezhet,

Ezzel éppen ellentétes, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üzent Thomas Bachnak: szerinte nincsenek ártatlan szereplők, a sportolók már a versenyeken való megjelenésükkel is a terror és a háború szószólóivá válnak.

Íme egy friss ellenpélda a teniszvilágból: az Australian Openen Melbourne-ben kiváló orosz és fehérorosz teniszezők adtak számot tenisztudásukról, és szó sem volt háborús propagandáról. Fontos persze, hogy a sportoló ne viselhessen semmilyen politikai jelképet, ne vigye be a politikát a sportpályára.

és azt is erős túlkapásnak tekintettem a kultúra területén, hogy egyes országokban megtiltották orosz zeneszerzők műveinek játszását, vagy orosz irodalmi alkotásokat száműztek az egyetemes irodalomtörténetből.

Visszakanyarodva a sporthoz, Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, korábbi kardvívó olimpiai bajnok aggodalmát fejezte ki a NOB mostani kezdeményezésével kapcsolatban, és kifogásolta, hogy sportolóik indulásának egyik feltételeként fel kell emelniük szavukat az ukrajnai háború ellen. Erről mit gondol?

Ez megint csak politikai állásfoglalás lenne. Legjobb volna, ha a sportolók semmilyen módon nem nyilvánulnának meg politikai kérdésekben. Meglehet természetesen a véleményük, hiszen a legtöbb esetben felnőtt emberekről van szó, de azt minden esetben a sportpályán kívül kell tartaniuk, mert csak így őrizhető meg a sport tisztasága és integritása. A sajtónak is hatalmas szerep juthat, remélem, nem akarja belekeverni a versenyzőket a háborús propagandába.

a sportot pedig kiemelni a politikai turbulenciából. Egyébként meggyőződésem, hogy senki nem kívánja már ezt a háborút sem az egyik, sem a másik oldalon.

Van itt ráadásul egy egészen döbbenetes helyzet: az oroszok és fehéroroszok visszaengedését legjobban támadó személy, Vadim Hutcajt, az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke, egyben sportminiszter Sztanyiszlav Pozdnyakovval egy csapatban nyert olimpiát 1992-ben a Független Államok Közössége színeiben. Ma a frontvonal két oldalán egymással néznek farkasszemet…

Két kitűnő kardvívóról van szó, emlékszem az 1992-es barcelonai szereplésükre, akkor már a NOB végrehajtó bizottsági tagjaként és a MOB elnökeként voltam jelen az olimpián. Megdöbbentő és sajnálatos, hogy két ennyire kitűnő sportember ma ily módon feszül egymásnak.

El tudta volna valaha képzelni, hogy az olimpiai bajnok párbajtőrcsapat bármelyik tagjával, akár Fenyvesi Csabával, akár Kulcsár Győzővel mondjuk ellentétes politikai oldalon állva egymást támadják?

Nem, soha. Ráadásul én, aki negyven éve NOB-tag vagyok, és a sport körül forgott az egész életem,

Az olimpiai falu, ahol 206 ország fiataljai laknak együtt a játékok ideje alatt, a legszebb szimbóluma annak, hogy csak közös erőfeszítéssel tudjuk a világ békés törekvéseit megvalósítani. Amit az ukrán és az orosz olimpiai bizottság elnöke, egykori csapat- és vívótársak képviselnek ma, számomra elképzelhetetlen. Nyilván nincs könnyű dolguk a háborús helyzetben, mégis az volna a küldetésük, hogy a saját olimpiai csapatukat távol tartsák a politikától, és bölcs, békére törekvő, a sportot mindenek fölé emelő álláspontot képviseljenek.

Olyat is látni, amikor egy ország nem határos a háborúzó felekkel, könnyen távol is tarthatná magát a konfliktustól, mégsem ezt teszi. Mit szól Németország viselkedéséhez?

Egészen döbbenetesnek tartom, ami a közelmúltban elhangzott. Ha komolyan vesszük Annalena Baerbock német külügyminiszter szavait, a németek háborúban állónak tekintik magukat Oroszországgal. Kérdés ezek után, hogy háborúban lévő fél indulhat-e egyáltalán olimpián, a magát háborús félnek deklaráló ország versenyzői részt vehetnek-e a kvalifikáción. Azt már csak halkan vetem fel: akkor ki számít agresszornak, ha az oroszok nem támadják Németországot, Németország mégis deklarálja a „háborúban állást” ellenük? Ezek rendkívül súlyos szavak, jóval nagyobb körültekintésre volna szükség, hogy ne hangozzanak el ilyenfajta kijelentések.

E mondat fényében – tudva, hogy a NOB elnöke maga is német állampolgár –, valamint számolva az ukrán és a szimpatizáns nemzetek belengetett esetleges bojkottjával, mégis milyen olimpiára készülhetünk 2024-ben?

Mindezek ellenére optimistábban látom a jövőt, mint akár pár hónappal ezelőtt. Azért is vagyok reményteli, mert nagyra értékelem az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának állásfoglalását, amely támogatja a NOB legutóbbi iránymutatását. Eljött a cselekvés ideje: a nemzetközi szövetségek oldalán pattog a labda, de bizony a békéért tenni kell. Leginkább le kell ülni és tárgyalni. Muszáj tudomásul venni, hogy az ilyen konfliktusok rendezéséhez mindkét félnek engednie kell.

hogy ott lehessen mindenki, aki belátja, éppen a játékok lehet a világ békéjének egyik utolsó kikötője. 206 ország tehetne hitet a béke mellett, és erre most nagyobb szükség van, mint valaha.

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton