A babakocsi Comóban

Milánó központi pályaudvaráról indult a vonatunk Comóba, Európa ötödik legnagyobb és egyik legszebb tavához, ahol ráadásul a Csillagok háborúja egyik epizódja is forgott, így gyerekeink részéről sem volt kétség, hogy kiruccanjunk-e az ötvenfokos augusztus közepi forróságban megnézni. A vonatot épphogy elcsíptük, a roskadásig megtelt szerelvénynek csak a csuklós átjárójában tudtunk helyet találni, lapjával állva; oda is, visszafelé is tömve voltak a járatok. És a tömegben nem lehetett nem észrevenni, hogy született olasz alig akadt, fehér emberből is csak mutatóban volt néhány. Tényleg, mint a fehér holló. A népek különös, bábeli forgataga, olvasztótégelye vett körül bennünket, így suhant vonatunk az olasz tájban.

Rengeteg kisgyerek volt mindenütt, egész picik és nagyobbacskák, hatalmas, barna szemű, aranyos arab, pakisztáni és ki tudja, még honnan származó gyerekek, a világ e tájára messziről idesodort családok. (Vajon hány nagyszülőt, rokont, barátot, hány ősük sírját kellett hátrahagyniuk egy a telefonjuk képernyőjéről őket hívogató, könnyebb élet ígéretéért?) Lehettünk volna egy nemzetközi repülőtéren is valahol a Perzsa-öbölben vagy máshol, messze, messze Itáliától.