Reneszánsz ember

Arcéle tényleg lehetne egy görög hősé vagy egy római gladiátoré. Pillantása – az Ódában ugyan nem miatta született a gondolat, de valóban – metsz és alakít. Megfontoltsága, kristálytiszta gondolatai, tűpontos érvei filozófusi mélységeket rejtenek. Ahogy a kamerába néz, szinte bármit megvenne tőle az ember. Igazán elemében azonban a páston van Szilágyi Áron. Hosszú évek, olimpiai ciklusok óta próbálom megfejteni, mi minden lakozik ebben a reneszánsz emberben, aki korunkban szokatlan mértéktartásával, az élsportban mutatott, utánozhatatlan erényeivel, a fair verseny új szintre emelésének képességével és tökéletes arányérzékével nem csupán egyedülálló jelensége a vívósportnak, de olyan globális hőse – kéne hogy legyen – a világnak, aki generációknak mutat példát emberségével. Áronnak még bőven van dolga a páston: megszerezhető címekben már alig, megismételt trófeákban azonban újabb rekordok várhatnak rá. A vívás utáni karrierjében pedig szerintem meg sem kellene állnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki székéig. Könnyű persze ezt innen elképzelni, de nem vagy csak ritkán látjuk Áront a mindennapok küzdelmeiben, nem vagyunk ott, amikor Szilágyi Áronnak kőkeményen és hajlíthatatlanul a legnagyobb ellenfelét, Szilágyi Áront kell legyőznie. És akkor sem vagyunk jelen, amikor energiáit újabb feladatok között kell felosztania. Szerencsére. Mert megjelent egy új arca ennek a nagyszerű férfinak. A szelíd Szilágyi Áron. Az apa. Sok boldogságot neki, nekik ehhez a kiteljesedéshez!

***

Fotók: Mandiner / Földházi Árpád