Nekünk a Balaton

Vége a nyárnak – na nem csillagászati vagy meteorológiai értelemben, hanem a magyar valóságértelmezés sajátos dimenziójában. A magyar ember számára ugyanis az államalapítás ünnepével, szerencsésebb években a hozzá kapcsolódó hosszú hétvégével véget ér az év derűsebb időszaka, és kezdődik a habitusunkhoz sokkal közelebb álló őszi évszak.

Az idei nyár egyik sajátossága volt, hogy a nyilvánosság régi-új fogalmat talált, amely mindkét oldal számára lehetővé tette a csoport­kohézió megteremtését: a Balatonon nyaralást. A magyar tenger szocio­analízisnek való alávetése két kasztot teremtett: lett a „neres”, aki a víznél tölti a nyarat az anyagi jólét minden gondtalanságával, közben pedig a nemzettudatot büszkén ápolja a hitelesítő Instagram-posztokon keresztül; valamint a magyar átlagember, aki már sosem fog eljutni a tóhoz a kormány gazdaságpolitikája révén elszabadult infláció miatt, így (a szerencsésebb) kénytelen repülőre ülni, ha olcsón akarja megúszni a vakációt. Az antibalatonisták újonnan alakult pártja egyes művészek személyében is kapott támogatást, már-már új státusszimbólumként emlegetve a balatoni élvezeteket, köztük a mostanra szitokszóvá avanzsált lángost. A médiában a két oldal közti háború odáig fajult, hogy egyik kollégánk balatoni vakációjáról szóló beszámolóját az ellenség eszméléseként aposztrofálták, pusztán azért, mert megírta, nem két fillér a Balatonon másfél hetet eltölteni nyaralás céljából.