Végképp embertelenné vált a toborzás Ukrajnában: gázt engedtek egy autóban ülő férfira
Saját honfitársaikat küldik minden eszközzel a halálba az ukrán toborzók. Gyomorforgató jelenetek.
Nonszensz, hogy egy olyan állam szeretne az unió tagja lenni, amelyben jogszabály mondja ki az államnyelv kizárólagos használatát az oktatás, a kultúra, a sajtó, illetve a hivatalos ügyintézés területén is.
Magyarország nem fog célkeresztet rajzolni a kárpátaljai magyarokra, ezért nem szállít fegyvereket Ukrajnának. Ők enélkül is harapófogóban vannak, hiszen az ukrán kormányzat erőszakosan besorozza és a frontra küldi a magyar férfiakat is, már többen meghaltak közülük a harcokban. Azonban nem csak fizikai létükben vannak veszélyeztetve honfitársaink, hiszen a nyelvtörvénnyel, illetve az oktatási törvénnyel a szerzett kisebbségi jogaiktól is megfosztják őket. Ennek ellenére továbbra is lojális állampolgárok: ellátják az ország keleti, háborús övezeteiből hozzájuk érkező menekülteket, akik közül sokan továbbhaladnak Magyarország felé. Hazánk határát tavaly február óta több mint egymillió ukrán menekült lépte át, az ország gondoskodott is róluk. A magyarság tehát határon innen és túl ismét megmutatta, szolidáris a bajban lévőkkel, ott segít, ahol tud.
Ezzel szemben sajnos – és erre nem lehet magyarázat a háború sem – az ukrán állam rendkívül barátságtalan a magyarokkal szemben. Kárpátaljai honfitársaink jogait semmibe veszi, és máig nem változtatott az említett jogszabályokon. A vezetés azt gondolja, hogy félresöpörheti Magyarország álláspontját a kisebbségben élő magyarsággal kapcsolatban, és Ukrajna így is csatlakozhat az Európai Unióhoz. Ez azonban biztos nem fog menni. Erre figyelmeztetett Várhelyi Olivér bővítésért felelős uniós biztos és több magyar kormányzati politikus mellett az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság is.